Világra hozta unokáját egy 61 éves amerikai asszony

Az Amerikai Egyesült Államokban, Chicagóban nagy figyelmet keltett az a hír, hogy Kristine Casey 61 éves asszony világra hozta az unokáját.

Kristine-t lánya kérte fel béranyának, ennek köszönhetően beírta magát a történelembe azzal, hogy gyereket szült saját lányának.

A 35 éves Sara Connell már nagyon sokszor próbálkozott a teherbeeséssel, de próbálkozásaik férjével sikertelennek bizonyultak, ezért döntöttek úgy, felkérik béranyának Sara édesanyját. Egy mesterségesen megtermékenyített petesejtet ültettek be az asszony méhébe. A szülést végző orvosnő elmondta, hogy Kristine-nek nem voltak komplikációi a terhesség alatt. „A szülés nagyon meghatott. Mikor elkezdett sírni a baba, nem tudtam már tartani magam. Ez az egész egy csoda!” – nyilatkozta a boldog nagymama, aki egyben anyja „saját” unokájának.

A változókoron átesett nőknél nagyon ritka a szülés. A friss édesanya, aki egyben nagymama is, most arra készül, hogy felvilágosítsa környezetét történtekről.

blesk.cz/-esz-