Százezer dollárt nyert pókeren templomépítésre egy pap

Egy dél-carolinai katolikus lelkész lemaradt ugyan a pókerverseny egymillió dolláros fődíjáról, mégis nyert 100 ezer dollárt templomépítésre, miközben a játékon való részvételétől a papokról alkotott kép megváltozását reméli.

Andrew Trapp lelkész a PokerStars.net egymillió dolláros versenyén indult azzal a reménnyel, hogy végre összejöhet a Szent Mihály templom bővítéséhez szükséges 5,5 millió dollár, a tévében közvetített verseny pedig a papságról alkotott képzeteket is megváltoztathatja.

"A játékból való kiesés ellenére azt remélem, az emberek észre veszik, hogy az átlagemberekhez hasonlóan a papok is szórakozhatnak, és egy kis mókával a papi hivatásról kialakult kép is megváltozhat" - magyarázta a lelkész.

A vasárnap adásba kerülő döntőt végül Mike Kosowski nyugdíjas New York-i nyomozó nyerte, de a lelkipásztor is hozzájutott az októberi elődöntőben 100 ezer adómentes dollárhoz, amellyel a templombővítésre négy éve gyűjtött összeg 4 millió dollárra emelkedett.

A döntő forgatásakor Trapp vasárnapi szentmiséjét is felvették, ahol a pap többek között az öreg templom felújításáról beszélt.

A 2007-ben felszentelt Trapp a legfiatalabb katolikus pap a tagállamméretű egyházmegyében.

"Az emberek és a fiatal katolikusok többsége nem látott még fiatal papot" - mondta az egyik helybéli fiatal, aki szerint a műsor hatására talán mások is a papi pálya mellett döntenek.

Trapp az elöljárói engedélyével indult a versenyen; ők a tévés szereplést szintén jó ötletnek tartották arra, hogy a papságról alkotott, kissé misztikus képet emberközelbe hozzák.

mti/para