Fókák edzik a túlsúlyos gyerekeket

A Bostonban működő New England Akvárium tengeri emlősökkel foglalkozó központja "Mozgasd meg!" elnevezéssel indított programot, melynek keretein belül az uszonyaikon egyensúlyozó és a medencéjükben rakétaként manőverező fókák igyekeznek majd mozgásra csábítani az elhízott gyerekeket.
A programtól azt remélik, hogy az "uszonyos atléták" jó példaként szolgálnak a mozgásszegény életmódot folytató túlsúlyos gyerekek számára. "Ezek a tengeri állatok néha olyan dolgokat csinálnak, amelyektől leesik az ember álla. Azt szeretnénk ha inspirálóan hatnának a gyerekekre" - mondta Tony LaCassa, az intézmény szóvivője. A fókák a bostoni kikötőben álló akvárium tízmillió dolláros központjának egy fedetlen hátsó részében tökéletesíthetik mutatványaikat.

A gyermekek megtornáztatásának ötletét azok az amerikai adatok ösztönözték, melyek szerint a 2 és 19 éves kor közötti gyerekek 32 százaléka túlsúlyos, 17 százalékuk pedig elhízott. Az akvárium területén kivetítőkön lehet majd nézni az úszkáló, nyújtózkodó és ugráló fókákat, miközben az emberek mozdulataihoz hasonló gyakorlatok utánzására buzdítják a fiatalokat. A látogatók a belépőjegyük mellé fókamozdulatokról szóló ismertetőket kapnak, illetve megkóstolhatják az állatok kedvenc és az emberek számára is igen egészséges haleledeleit is. A fókák "élő műsorral" is szórakoztatják majd a vendégeket, akik közül a szerencsésebbek még "magánórákat" is vehetnek a medence sekélyebb vizében.

Paul Boyle, az állatkertek és akváriumok szövetségének alelnöke szerint, más intézmények is próbálták már kicsalogatni a gyerekeket a szabadba, de a fóka-tréning ötlete kivételes újdonságnak számít. "Szinte láthatod, ahogy a kivetítő előtt álló gyerekek próbálják utánozni a fókák mozgását, mondván: Hát ez elég jó - aztán hazamennek és a hátsókertben hemperegnek, majd elkezdenek futni" - mondta a környezetvédő biológusként is tevékenykedő Boyle.

MTI/PARA