Lilly Allen engedélyezné a drogozást a fiataloknak

Lilly Allen brit énekesnő úgy véli, hogy a szülőknek nem szabadna eltiltania gyermekeiket a kábítószer használatától.

A sztár erről a holland Revu magazinnak adott interjújában beszélt.


A 23 éves énekesnő szerint a szülőknek azt kellene mondania gyerekeiknek, hogy a drofogyasztás lehet szórakoztató és van, akinek jólesik, van, akinek pedig nem. A fiataloknak ki kellene próbálniuk, hogy rájöjjenek mit gondolnak erről a dologról. Lilly azt is bevallotta, hogy mikor még nem volt híres, kábítószerezett. Talán ezért is tudja, miről beszél.


A The Fear című sláger előadója azt is elmondta, hogy ő egyáltalán nem bírta a kokaint, őrültségeket követett el annak hatására. De kipróbálta a heroint és a cracket is. Az alkoholt azonban nem igazán bírja, nem tudja, mikor kell leállni az ivással. Gyakran iszik, mert segít rajta. Problémája van azzal is, hogy képtelen kommunikálni idegen emberekkel.
-esz-