Négyszer élesztette újra 12 hetes gyermekét egy anya

„Nem vagyok hősnő, automatikusan cselekedtem. Nem volt időm gondolkodni, csak csináltam, amit minden anya tenne ösztönösen” - nyilatkozta egy angol anya, aki négyszer élesztette újra 12 hetes koraszülött fiát, amíg a mentők kiérkeztek hozzájuk.

A Bristolban történt esetet a brit The Sun lap hozta. A 25 éves anya vasárnap este arra lett figyelmes, hogy 12 hetes kisbabája nehezen lélegzik, nem akar enni és amikor kékülni kezdett, hívta a 999-es segélyhívószámot. Az operátor instrukciói alapján két ujjával masszírozta a kicsi szívét, és hidegen tartotta, amíg a mentők ki nem érkeztek hozzájuk.

Ms Cordelia Nolan, az édesanya részt vett elsősegély felkészítésen, mivel fia négy héttel korábban jött a világra. „Mindig visszahoztam, ő felsírt, majd újra elájult” - mondta az anya a brit lapnak. A mentők kiérkezéséig ez négyszer ismétlődött meg, miközben az anya minden 30 szívpumpálás után két szájból szájba lélegzést végzett a kicsin.

A kisfiú még a mentőautóban is többször összeomlott, majd a kórházban megállapították, hogy egy fertőzés okozta a súlyos állapotát.

thesun/para