Lebénult Som Lajos

Som Lajos, a Piramis együttes botrányos életű gitárosa jobb lába lebénult, 3 hete fekszik kórházban. A zenész nagyon fél attól, hogy mindezt alkoholfüggősége és drogproblémái idézték elő.

Az orvosok nem mondtak neki semmi biztosat, csak annyit közöltek vele, hogy hetekbe is beletelhet, míg rendbe jön, és saját lábán távozik a kórházból. Som minden nap egy fél órás gyógytornán vesz részt. Azt nyilatkozta betegségéről, hogy egyik percről a másikra nem érezte a jobb lábát. Tisztában volt mindig is azzal, hogy szenvedélybetegségei miatt egyszer súlyos állapotba is kerülhet. Úgy véli, hogy az orvosok tudják, hogy mi a baja, csak nem merik vele közölni a fájdalmas igazságot. Nehezen viseli, hogy csupán segítséggel képes csak járni, és nagyon aggódik amiatt, hogy már sosem lesz egészséges. Szerencsére azonban a kórház dolgozói jól bánnak vele, ám a kórteremben nem érzi jól magát, mert elmondása szerint a körülmények gátolják a pozitív gondolkodásban azért, mert szobatársai közül már ketten meghaltak.

-esz-