Cicciolina megtarthatja gyermekét

Staller Ilonának adott igazat keddi ítéletében volt férjével, Jeff Koonsszal szemben az évek óta tartó gyermekelhelyezési viszályban az Emberi Jogok Európai Bírósága.

Az exférj keresetét elutasítva megerősítette, hogy a pár közös fia a magyar származású volt olasz pornósztár és volt olasz parlamenti képviselő - ismertebb nevén Cicciolina - római otthonában maradhat, ahol jelenleg is él.

A szülők 1994 óta pereskedtek a gyerek nevelésének jogáért. A strasbourgi taláros testület kedden helyben hagyta az olasz bíróságok korábbi határozatait arról, hogy Staller Ilona 1992-ben született, olasz-amerikai állampolgárságú fiát édesanyja nevelheti.

Koons azzal támadta az olasz bíróság korábbi állásfoglalását, amely szerint a fiúnak olasz területen kell maradnia, hogy ezzel "megsértik az ő magánélethez és családi élethez való jogát", és azt is kifogásolta, hogy az olasz hatóság a gyermek nevelését először anyjára, majd a római szociális hatóságokra, majd ismét az édesanyára bízta.

A pár 1993 októberében, kilenc hónappal az esküvő után vált el. Egy New York-i bíróság 1994-ben az apának ítélte a gyereket, de a volt feleség kifejtette: foglalkozása nem akadályozta "abban, hogy jó anya legyen". A strasbourgi bíróság keddi döntésében azt hangsúlyozza, hogy az olasz hatóságok "elmélyülten megvizsgálták a családi helyzet egészét", és "minden szükséges erőfeszítést megtettek azért, hogy oltalmazzák a gyermek elsőrendű érdekét", továbbá mindig elismerték az apa láthatási jogát a két fél közötti állandó viták közepette is.

Jeff (Jeffrey Lynn) Koons ma a világ egyik leggazdagabb képzőművésze.

A strasbourgi taláros testület kedden öt szavazattal kettő ellenében arra az álláspontra helyezkedett, hogy az apa magán- és családi élethez való jogát nem érte sérelem.

MTI