Eddie Murphynek új barátnője van

Eddie Murphynek új barátnője van, akinek kegyeinek elnyeréséért sem kellett nagyon sokat tennie. Jelenlegi párját egy étteremben ismerte meg, ahol a szerencsés hölgy pincérnőként dolgozik.

Murphy már egy hónapja együtt van szerelmével, Lara LaRue-val. Eddig sikerül titokban tartaniuk a kapcsolatukat. Nemrég azonban lebuktak, mivel bowlingozás közben rajtakapták őket, amint egymással szórakoznak.

A színész ismerősei szerit a sztár nagyon jól érzi magát a bőrében és mindenkinek elújságolta közülük, hogy mennyire odavan Laráért. Szinte minden áldott nap egy csokor virágot küld a nőnek, aki egyébként modellkedik is a pincérkedés mellett. Úgy tűnik mindkettenkomolyan gondolják a kapcsolatukat mivel már azt tervezik, hogy összeköltöznek. Általában Eddie mindig hosszú távra tervez már nap románc után is. Lehet, hogy nemsokára megszólalnak az esküvői harangok is.

Murphy összes viszonyát egy nem kívánt gyermek és egy villámházasság megkötésével tette emlékezetessé. Első nejét, Nicole-t is csak azért vette el feleségül, mert már úton volt egy gyermek, aki után még négyszer örülhettek a gyermekáldásnak. Ennek a házasságnak csúnyán lett vége, elváltak a házaspár útjaik. Aztán a sztár elcsábította az egykori Spice Girls együttes énekesnőjét, Melanie Brownt, aki egy kislányt szült neki, Angel Irist. Ez év elején pedig összeházasodott Tracy Edmonds producerrel, ám pár nappal az esemény után semmissé tették frigyüket.

-esz-