Robert De Niro soha nem játszaná el Donald Trumpot

Robert De Niro sohasem lenne hajlandó eljátszani Donald Trump amerikai elnököt. Erről a színész a Bild am Sonntag című német lapnak nyilatkozott.

Robert De Niro soha nem játszaná el Donald Trumpot
Fotó: AP

"Minden karakter iránt, amelyet eljátszom, érzek valami empátiát" - mondta a 75 éves De Niro a német lapnak. Mint fogalmazott, szerepeit sokáig ízlelgeti, minden szemszögből elemzi a karaktert, amíg megtalálja azt a pontot, ahol érzelmileg kötődni tud hozzá, és ezzel értelmezhetővé teszi a figurát. "Akárhogy is próbálom, Trumppal semmiféle kapcsolatot nem találok. Lehetetlen. Trump számomra végtelenül ellenszenves, és az is marad" - magyarázta. 

De Niro leszögezte, hogy ha felajánlanák neki, hogy játssza el Trumpot, nemet mondana.

Az Oscar-díjas színész számos alkalommal kikelt Trump ellen megválasztása óta. A tavaly júniusi New York-i Tony-díjátadó színpadán nyíltan kirohant az elnök ellen.

A színész szerint Trump egyértelmű fenyegetést jelent az amerikai demokráciára és azokra az értékekre, amelyek szerinte fontosak. Trump "teljesen amorális", állította De Niro, aki szerint Amerikának egy olyan politikai vezetőre van szüksége, aki ismét egyesíti a szétszakadt országot.


(MTI)