Robbie Williams elárulta, hogyan fogant meg két kisebb gyermeke
Robbie Williams bevallotta, hogy két kisebbik gyermeke fagyasztott sperma segítségével fogant meg – írja a Nový Čas.

Nem a felesége hordta ki őket, hanem egy béranya, akinek fizettek a várandósságokért. Bár Robbie nemrég bevallotta, hogy régóta nem feküdt le Ayda Fielddel, a mesterséges fogantatásnak és a béranya általi örökbefogadásnak állítólag más oka is van.
„Úgy fogalmazok: kifogytam! Lefagyasztottuk a spermáimat és a petesejtünket, mert az első két csodálatos gyermekünk után többet akartunk. És most, hogy megszülettek, még jobban érzem, mekkora ajándék ez”
– mondta Robbie a The Starnak.
A Take That egykori sztárja arról is beszélt, hogy 2010-ben, hogy feleségül vette Aydát, nagyon visszavett a vad életből. A szülői lét alapjaiban változtatta meg őt, és hálás annak a nőnek is, aki két kisebb gyermekét hozta világra.
„A béranya egy nagyon különleges nő volt, az egyik legcsodálatosabb ember, akivel valaha találkoztam életemben. Örökké hálásak vagyunk neki”
– ismerte el Williams.
Az énekes kijelentette azt is, hogy nem akarja csak Los Angelesben felnevelni a gyermekeit.
„Nem akarunk örökké Kaliforniában élni. Egyszerűen nem ez a legjobb hely a világon tinédzserek nevelésére, és négy tinédzserünk lesz. Túl gyors ott az élet. Túl gyorsan nőttem fel. Túl sok módja van a még gyorsabb érésnek. Ezt szeretnénk elkerülni. Nem is akarok egész évben Angliában lenni. Túl híres vagyok ott. Bárcsak olyan biztonságban lennék a buborékomban, mint a gyerekeim az övékben. Így vár ránk a világ többi része. Még nem döntöttük el, hol akarunk élni, de ez a kérdés motoszkál bennünk”
– tette hozzá a brit zenész.
Nový Čas/para