Rengeteget szenvedtek a gyerekek pénzéhes anyjuk miatt

Csalásért ítélték hét és fél év börtönre azt a brit anyát, aki szándékosan feleslegesen operáltatta meg két gyerekét. Egy évtizeden át hazudott az orvosoknak, ezzel több mint 375 ezer font segélyhez jutott – írta a The Guardian online kiadása.

A 49 éves dél-londoni asszony azt állította, hogy gyerekei autisták, asztmájuk és más betegségeik vannak, így olyan gyógyszereket kellett szedniük, amelyekre nem volt szükségük, és felesleges műtéteken kellett átesniük.

Az ítéletet hároméves nyomozás után hozták. A nőt 2013-ban tartóztatták le, a börtönbüntetést gyermekbántalmazásért, csalásért, a hatóság félrevezetéséért és pénz jogtalan felvételéért kapta hétfőn.

A nő azt hazudta az orvosoknak, hogy a kislánya és a kisfia gyomorproblémáktól szenved, ezért szondát ültettek a gyomrukba, hogy azon keresztül táplálják őket, bár képesek voltak normálisan enni-inni.

A kisfiú szteroidtartalmú gyógyszereket kapott, mert a nő azt állította, hogy nem kap levegőt. A gyereket arra utasította: viselkedjen úgy, mintha autista lenne. Amíg hét és fél éves korában gondozásba nem vették, pelenkát hordatott vele az anyja.

Elizabeth Smaller bíró elmondta, hogy a nő újabb és újabb betegségeket talált ki, amikor úgy tűnt, hogy az előzőleg hazudott problémák megoldódtak, miközben "képtelen volt észrevenni, mennyire megalázza ezzel a gyerekeket".

A nő legalább tíz éven át hordta a gyerekeit orvosokhoz és nevelési szakértőkhöz a kitalált betegségek miatt. 2003 októbere és 2014 februárja között jogtalanul kért 375 198 fontot támogatásként a beteg gyerekek után annak ellenére, hogy partnere, akivel együtt éltek, évente 38 ezer fontot keresett. A nő beteg gyerekeket nevelő, egyedülálló anyának állította be magát.

Amikor letartóztatása után házkutatást tartottak nála, a lakásban több mint 145 ezer font értékű egészségügyi felszerelést, köztük gyógyszereket és táplálási segédeszközöket találtak.

Az ítélet után Smaller bíró kitért arra is, miként lehetett egy évtizeden át folytatni a csalást. Úgy vélte, a magasan képzett és tapasztalt egészségügyi szakemberek mind egyetértenének abban, hogy bármilyen elfoglaltak is, többet megtudhattak volna az asszonyról, ha időnként beszélnek egymással.

Malcolm McHaffie ügyész azt mondta: a nő rendkívüli kegyetlen volt, és csak kapzsiságból tette ki gyermekeit ilyen szenvedésnek.

(MTI)