Renáta története is bizonyítja, hogy nincs lehetetlen, csak tehetetlen - A munka és a család mellett sikerült tennie magáért, lefogyott 70 kilót (FOTÓ)

Renáta Račákovát hét éve támogatja az egész családja az átalakulásban és az életmódváltásban - írja a tvnoviny.sk.

Renáta története is bizonyítja, hogy nincs lehetetlen, csak tehetetlen - A munka és a család mellett sikerült tennie magáért, lefogyott 70 kilót (FOTÓ)
-illusztráció- (Fotó: Pexels)

A változás akkor indult el az életében, amikor 137 kilogrammot mutatott a mérleg.

"Sosem voltam elhízott, inkább vékony testalkatú voltam. De egyszercsak sorban jöttek az egészségügyi problémák, vizsgálatokat rendeltek el, így elkezdtem spórolni. Többször voltam kórházban, és fokozatosan hízni kezdtem, és  előjöttek más egészségügyi problémák is a meglévőkön kívül. A fordulópont egy orvosi vizit alkalmával jött, egy egész zacskó gyógyszert szedtem, és az orvos a mérések után azt mondta, kezdenem kell magammal valamit, mert ha így folytatom, lerövidítem az életem”

– emlékezett vissza Renáta.

Feleségként és anyaként nem tehette meg, hogy habozik, és úgy döntött, megváltoztatja az életét. Renáta saját elmondása szerint már olyan állapotban volt, hogy nem tudta bekötni a cipőfűzőjét, és a lépcsőzés is gondot okozott neki.

„Élni akartam, egészségesen és gyógyszerek nélkül. Ez volt a legnagyobb motiváció”

– mondta.

Fotó: Archív Renáta Račáková

Úgy döntött, hogy egyedül szeretne fogyni, és 15 kilogrammot sikerült is "leadnia".

„A sikerem ellenére elkezdett fogyni az inspiráció. Rájöttem, hogy kontrollra van szükségem önmagam felett, pontosabban egy személyi edző kell nekem”

– jegyezte meg.

Eleinte senki sem akart vele együttműködni, mert kockázatos ügyfélnek tartották.

„De nem adtam fel, és rábukkantam Marek Mokošra, aki a szárnyai alá vett”

– mondta Renáta. Mokošsal továbbra is együttműködik.

Az új rendszerhez való ragaszkodás azonban nem volt problémamentes.

„Megpróbáltam hiányosságokat keresni az étrendemben, változtatni valamit és így tovább. Nem volt tökéletes, nem voltam problémamentes ügyfél. Vagyis addig, amíg a mérés szerint a szervezetem egy 60 éves nő metabolikus korának felel meg. Mindez arcul ütött. Kitisztult a fejem, kiléptem a komfortzónámból, hét éve folyamatosan dolgozom magamon,  szeretnék erősebb és egészségesebb lenni”

– magyarázta Renáta.

Az egész átalakulás plasztikai műtét nélkül és edzői felügyelet mellett sikerült neki.

„Alig hittem el, hogy ilyesmi előfordul. Végre elkezdtem élvezni. A testmozgás és az egészséges táplálkozás az életmódommá és a mentálhigiéniámmá vált”

– tette hozzá.

tvnoviny.sk/para