Rékasi Károly rengeteg vért vesztett műtétje alatt

Rékasi Károly múlt hét kedden műtéten esett át, meret elmozdultak a lábába illesztett csavarok, s balesete után nem forrtak össze rendesen az eltört csontok. Műtét közben háromszor is vért kellett neki adni, mert sok vért vesztett, a combján végigfutó seb vérzése miatt– írja a Bors.

„Ahhoz a csontomhoz nyúltak, amelynek erős a vérellátása, és emiatt jelentős vérvesztés lépett fel az operáció után. Maga a mű­tét is nagy vérveszteséggel jár, de erre még felkészült volt a kórház. A seb azonban a műtét után is többször vérzett, laikusként csak bámultam, hogy jé, mennyi vérem elment. Soknak tűntek ezek a kivérzések, három alkalommal is vért kellett kapnom” – nyilatkozta a lapnak a Barátok közt sztárja, akinek segítségére családtagja és barátai siettek.

„Kiderült, hogy vérre lesz szükségem, de nem volt elég, így felhívtam a hozzátartozóimat, barátaimat, kollégáimat, akik irányított véradással segítettek rajtam, amit ezúton is köszönök nekik. Hihetetlen jó érzés, hogy ezt megtették értem. Szó szerint a vérüket adták” – mondta a színész, aki egyelőre még nagyon gyenge, s állapota miatt további laborvizsgálatokra van szükség.