RAZZIA: Rendőrök lepték el az ivánkai szeméttelepet - innen hordhatták a szemetet a D4-es alá!

2020. január 30. - 14:27 | Régió

Razziát tart a rendőrség csütörtökön délelőtt a pozsonyivánkai (Szenci járás) szeméttelepen, környezeti bűncselekmény és környezetszennyezés bűnténye elkövetésének gyanújával - erről a kerületi rendőrség tájékoztatott a Facebookon.

RAZZIA: Rendőrök lepték el az ivánkai szeméttelepet - innen hordhatták a szemetet a D4-es alá!
Rendőrségi felvétel

A rendőrség mindössze annyit közölt, hogy hulladék illetéktelen kezelésével kapcsolatban indult nyomozás, ennek kapcsán vizsgálódik a rendőrség az ivánkai szeméttelepen.

A Triblavina polgári társulás nem sokkal később közölte, hogy a rendőrség azon az illegális szemétlerakaton razziázik, ahonnan gyanújuk szerint zúzott szemetet hordtak nagy mennyiségben a D4-es autópálya, azaz a pozsonyi körgyűrű nyomvonala alatti töltésbe. A társulás szerint a cég, mely feldolgozta a szemetet, csődeljárás alatt van.

Az Abask Recycling nevű cégről van szó, melyet még tavaly jelentett fel a polgári társulás az ügyben, mivel gyanújuk szerint itt először is illegálisan bányásztak sódert, mégpedig egészen mélyről, a talajvíz szintje alól, majd annak helyét szeméttel töltötték fel. Közlésük szerint Pozsony több pontjáról is szállítottak ilyen módon szemetet a D4-es alá, amit feldolgozott hulladékként árultak.

(TASR)