Ravasz Ábel: Meg kell akadályozni a herbál behozatalát!

2019. március 21. - 20:59 | Belföld

Szlovákia nem engedheti, hogy Magyarországról nagy mennyiségben terjesszék a herbál nevű drogot. Mindezt Ravasz Ábel romaügyi kormánybiztos mondta el a rimaszombati járásbeli Bátka környéki régió polgármestereivel való találkozója után.

Ravasz Ábel: Meg kell akadályozni a herbál behozatalát!
Ravasz Ábel (Fotó: TASR)

„A herbál és a toluol is, amelyikkel már foglalkoztunk, a szegények drogja, ami azt jelenti, hogy olyan emberek használják, akiknek nincs választásuk. Ezek nagyon olcsó drogok, az illegalitás határán. Konkrétan nem voltak betiltva, ezért a rendőrség csak a függőség elterjedését tudta figyelemmel követni“ – mondta Ravasz, aki szerint nagyon fontos a felvilágosító tevékenység és a községekkel való együttműködés.

Amint Ravasz elmondta, a Rimaszombati járáson kívül a Tőketerebesi is érintett. „Ez egy szörnyű, súlyosan addiktív anyag. Sajnos egy ember már bele is halt, és olyan bejelentések is érkeztek hozzánk, melyek szerint gyerekek is hozzáférhettek. Ezt semmilyen körülmények között nem engedhetjük“ – hangsúlyozta Ravasz, aki szerint a probléma jelenleg egy szűkebb régiót érint, azt, amelyik közvetlenül határos Magyarországgal.

A kormánybiztos ismét felhívta a figyelmet, hogy külön a herbállal kapcsolatos bejelentések számára létrehoztak egy herba@minv.sk nevű email-fiókot. „Ha valakiben felmerül a gyanú, hogy a településen, ahol él, terjed a herbál, jelentkezzen, és mi aztán értesítjük az illetékes szerveket“ – mondta Ravasz, hozzátéve, hogy el akarják kapni azokat, akik a fiatalok körében terjesztik a drogot.

Vavrek István (Híd) parlamenti képviselő – aki szintén ebből a régióból származik – elmondta, hogy tavaly év végén találkozott a helyi polgármesterekkel, aktivistákkal és az iskolák vezetőivel, hogy erről a témáról beszéljenek.

„Azóta a parlamentben sikerült a herbált a tiltott anyagok listájára tennünk. De nem állhatunk meg, mennünk kell tovább, mert nem messze van Magyarország, ahonnan a herbál tovább terjed. Ezért is szeretném elérni, hogy kibővítsék a tiltott anyagok listáját, amely jelenleg még aktuális, de lehet, hogy egy hónap múlva már nem lesz az“ – mondta Vavrek, aki volt tanárként hasznosabbnak tartja a megelőzést, mint a megfékezést.

(TASR)