Problémák adódtak Damu Roland kislányának elhelyezésével kapcsolatban

Két hete született meg Damu Roland és neje kislánya, aki szépen fejlődik, ezért a kórház napokon belül hazaengedné, csak azt nem tudni egyelőre, hogy Maya hova kerül - írja a 24.hu.

Az anyától már korábban megvonták a szülői felügyeleti jogot és eddig úgy volt, hogy a baba Edina nővéréhez kerül. A hivatalok azonban még mindig nem rendezték az ügyet, így félő, hogy Damu kislánya intézetbe kerül. A nagymama, Ica néni próbálja elérni, hogy rendeződjön unokája elhelyezése.

Nem tudnak semmiről az érdi gyámhivatalban. Pedig a baba gyönyörűen szopik, már egy kiló kilencven deka. Tökéletesen egészséges, a héten, ha elérte a két kilót, ki is adnák, csakhogy senki nem tudja, ki és hová viheti. Maját a kórházban sem tarthatják a végtelenségig, hiszen nem arra való a szülészet. Attól félünk, hogy az lesz a vége, hogy intézetbe viszik az unokámat, amíg folyik az aktatologatás

– mesélte a Blikknek a nagymama.

Edina azonban szeretne kibékülni Rolanddal, hogy együtt nevelhessék kislányukat

“Rolanddal már azt is közölte, szeretné, ha visszaköltözne hozzájuk, és újra egy család lennének. Nagyon nehéz helyzetbe hozta ezzel Rolit, mert a szíve szerint nem is lenne nehéz döntés ez, ám az elmúlt hónapok történései miatt nem hagyhatja figyelmen kívül a józan eszét. Roli nem mondott még igent, úgyhogy az elkövetkezendő hetekben dől majd el minden” – mesélte a Borsnak egy ismerős.

24.hu