Pornót elemeznek a diákok Bostonban

A városi közegészségügyi hatósága indított pornóismereti programot a diákok körében - írja a 24.hu.

Pornót elemeznek a diákok Bostonban
Illusztráció

Célja, hogy rávilágítsanak, mi az, ami valóságos, életszerű a pornófilmekből, melyek azok a jelenetek, amik egy valódi kapcsolatban is előfordulhatnak.

Az ötletgazdák úgy vélik, hogy mivel egyes tanulmányok szerint a fiatalok 80 százaléka így is – úgy is találkozik felnőtt tartalommal még nagykorúvá válásuk előtt, ezért jobb, ha ellenőrzött körülmények között, szülői jóváhagyással néznek bele a filmekbe szakértők jelenlétében, akikkel utána átbeszélik a látottakat.

A filmekben közvetlenül előkerülő kérdések mellett olyan komoly és aktuális témákat is feszegetnek a diákokkal, mint a testszégyenítés (mások testalkatának kritizálása, ami általában önbizalom-rombolással jár együtt), a nők tárgyiasítása vagy a nemi erőszak.

A programban a gyerekek természetesen a szülők beleegyezésével vehetnek részt, a visszajelzések szerint a felnőttek közül sokan örülnek is, hogy ily módon leveszik a vállukról a kényes kérdések kitárgyalásának nehézségeit.

(24.hu)