Pókember: Idegenben – Európát is behálózta a barátságos és közkedvelt Pókember

2019. július 17. - 23:20 | Kultúra

A Marvel-rajongók idén valóban nem panaszkodhatnak: a Marvel Kapitány és a Bosszúállók: Végjáték után megérkezett az év harmadik szuperhősös filmje, amely teljes mértékben azt nyújtja, amire a néző előzetesen vágyott. Megnéztük a Pókember: Idegenben című filmet!

Pókember: Idegenben – Európát is behálózta a barátságos és közkedvelt Pókember

Számtalanszor ecseteltem már, hogy hiába termeli futószalagon a Marvel és a Disney (adott esetben a Sony) a szuperhősös filmeket, a mennyiség egyáltalán nem megy a minőség rovására. Ezt bizonyítják a kasszasikerek, a nézettségi adatok és nem utolsó sorban, hogy az emberek rendkívül fogékonyak a zsánerre – nem kis meglepetésemre, két héttel a Pókember: Idegenben premierje után is szép számban ültek be nézők a filmre.

Szegény pókbarátunk már többször is alaposan megjárta a múltban: a Tobey Maguire-féle trilógiának akkoriban ugyan meg volt a maga bája, mai fejjel viszont minden bizonnyal már nem kevesen másképp gondolunk rá vissza. 2012-ben jött a rebootolás, amit aztán a két évvel később érkező második rész után félbe is hagytak. És milyen jól tették! A Marvel Studios és Kevin Fiege karakterhez nem méltó mélységből rántotta vissza Pókembert, és sikeresen beillesztették a filmes univerzumukba. Tom Holland az Amerika Kapitány: Polgárháborúban tűnt fel először Pókemberként, de aztán megkapta különálló moziját is (Pókember: Hazatérés), majd a Bosszúállókban is megmutathatta magát a nagyok között.

Az Idegenben a Végjáték utáni időben veszi fel a történet fonalát. Peter Parker és barátai osztálykiránduláson vesznek részt Európában, de természetesen semmi sem úgy alakul, ahogy arra számít: szeretne végre a barátaival lógni és csajozni, de megjelenik Nick Fury és a rejtélyes Mysterio, és újfent meg kell menteni az emberiséget.

A Hazatérés egyik legjobb eleme a kisléptékűsége volt, ez pedig az Idegenben is visszaköszön. Sokszor jelentéktelennek tűnő pillanatokkal telnek a percek, de a néző egyáltalán nem kezd közben unatkozni – épp ellenkezőleg, hátradőlve élvezi a látottakat. Hétköznapiságával még jobban magával ragadja az embert, mint az eddigi Marvel-filmek, ehhez pedig nagyban hozzájárul az európai helyszín is. Remek húzás volt egy kicsit kiszakadni az amerikai közegből, és eddig nem túl gyakran taposott helyszínre vinni a cselekményt.

Peter motivációja az első részben egyértelműen az volt, hogy felnőjön, és egyenrangú szuperhősként kezeljék. Ezúttal hősünk már inkább a tinédzser élet felé húz, ami nagyon jól áll a karakter szempontjából – remek volt látni, ahogy Peter vívódik a magánélet és a szuperhősködés között, ennek végkifejlete pedig szintén szerencsésnek mondható.

A humor abszolút kelléke a Marvel-filmeknek, ez alól pedig a Pókember sem kivétel. Aki látta az első részt, az ezúttal is hasonlóan komikus szituációkra, megszólalásokra számíthat.

Megszokhattuk már, hogy mind a Disney, mind a Sony nagyon odateszi magát a látványvilág terén (főként, ha Marvel-filmről van szó). A Pókember: Idegenben viszont emeli a tétet és az eddig látottakra rádob egy jó nagy lapáttal. A látványvilág, az egyes akciójelenetek lenyűgözően hatnak, de a kreativitás és a logikusnak mondható megoldások jelenléte is jópontnak számít.

A fentieket olvasva azt mondhatnánk, hogy a Pókember: Idegenben tökéletes film, de apróbb hibák így is előjöhetnek – a nézők eltérő ízléséből kifolyólag. Ezen a ponton talán a néha-néha meseszerűen ható CGI-t említhetnénk meg, vagy azt kifogásolhatjuk, hogy a Végjátékot követő utóhatással sokkal többet is foglalkozhattak volna. Továbbá amellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy korábban a Pókember: Idegenbent szánták a 2008-as Vasemberrel induló Infinity Saga végső lezárásának, ezek az ambíciók viszont nem feltétlenül érezhetők megvalósítottnak.

Tom Hollandet az Amerika kapitány: Polgárháborúban még csak megismertük, a Pókember: Hazatérésben viszont már szívünkbe zártuk (nem beszélve a Bosszúállók Végtelen háborújáról és Végjátékáról). A még mindig csak 23 éves színész egyértelműen Pókember karakterének megformálására született – az eddigi színészek közül ő tűnik a legjobb választásnak: Andrew Garfielddal már az elejétől fogva nem voltam kibékülve, Tobey Maguire pedig bár jól indított, a végére egyre jobban kezdett kicsúszni a lába alól a talaj.

A fiatal színész végtelenül szimpatikus és erős párost alkot Zendaya MJ-jével, csak úgy, mint Jak Gyllenhaal Mysteriójával. A karakteres színész láthatóan lubickolt szerepében.

A Pókember: Idegenben tehát minden igényt kielégít, amire egy Marvel-rajongó vágyhat. Azt nem feltétlenül állíthatjuk, hogy hálószövő barátunknak maradéktalanul sikerült megbirkóznia a 11 éves korszak lezárásával és az új alapjainak letételével, de ettől függetlenül egy olyan filmről van szó, amelyet még sokáig emlegetni fogunk.

Még valami: a stáblista utáni két jelenetről nem érdemes lemaradni!


(tt)