Pataky Attila gonosz, alakváltó űrlényekről beszélt

Pataky Attila úgy véli, hogy a sárkánylények és a drahonok bázist építenek a Hold túloldalán – idézi az Origo az Edda énekesének nyilatkozatát, amit a Best magazinnak adott.

"A földönkívüliek évezredek óta itt vannak a Naprendszerben. Nehéz őket felismerni, hiszen sok köztük az alakváltó. Bármilyen formát ölthetnek, bármilyen nyelven beszélhetnek, vagy épp telepatikus úton kommunikálnak" – mondta Pataky.

"Több fajról van szó. Gondoljunk a Hold túloldalán bázist fenntartó sárkánylényekre, a drachonokra. Ők csak egy a számtalan idegen faj közül,akiknek 70-80 százaléka egyáltalán nem békés szándékkal van itt" – folytatta mondanivalóját a földönkívüliektől.

Azt is elárulta, hogy amikor Miamiban járt a feleségével, összefutottak a a Zeta Reticuli rendszerből érkezett idegenekkel. Az origo ellenőrizte, hogy létezik -e ilyen rendszer, s kiderült van ilyen, 39,17 fényévre van a Földtől.

Régebben műr olyan kijelentéseket is tett, hogy közte és az ufók között működött a telepátia, így megértették egymás mondanivalóját, sőt több kérdésére is megkapta így a választ.

"Életem egyik legfurcsább élménye volt, kívülről már, hála istennek, simogattak jó sokszor földönkívüliek, de most belül végigsimított egy érzés, ami fantasztikus volt.Megkérdeztem, hogy igaz-e, hogy az univerzum váltópénze a szeretet, és mondták, hogy igaz.Nem érdekelt, hogyan közlekednek, és mikor érkeztek, csak az emberiségre vonatkozó kérdéseket tettem fel."

"Zavaros a létezésünk, ezért olyanokat akartam megtudni tőlük, amikbe lehet kapaszkodni. Barátom, Opál Sándor járt a Marson egy energia-űrhajó segítségével, ő még többet tudna mesélni az idegen civilizációk életéről" – nyilatkozta Hajdú Péter Frizbi című műsorában.

Origo