Öt különböző szert találtak Tiger Woods szervezetében

Négy különböző gyógyszer, valamint THC (orvosi kannabisz) maradványait találták meg Tiger Woodsnak, a világ leghíresebb golfozójának a szervezetében, akit májusban vettek őrizetbe.

Öt különböző szert találtak Tiger Woods szervezetében
Fotó: TASR/AP

A korábbi világelső játékost ittas vezetésért állították elő, ám később kiderült, alkoholt nem fogyasztott, hanem gyógyszerek mellékhatása okozta a rosszullétét.

Az orvosi vizsgálat azóta megállapította, hogy Woods négy különböző fájdalomcsillapító, valamint alvást segítő gyógyszer hatása alatt állt, de THC nyomait is felfedezték a levett mintában.

A 14-szeres Major-győztes játékos évek óta küzd hátproblémáival, legutóbb áprilisban műtötték meg. Májusban arról beszélt, hogy hosszú ideje nem érezte magát ilyen jól, de néhány nappal később a rendőrök előállították, miután hajnali 3 órakor otthonától nem messze az út mellett álló autójában aludt.

A 41 éves golfozó júniusban bevonult egy klinikára, és segítséget vett igénybe azért, hogy normalizálja gyógyszerszedési szokásait, illetve hogy hátfájdalmaival és álmatlanságával megbirkózzon. Júliusban a kezelés véget ért azzal a diagnózissal, hogy jelentősen javult az állapota.

(MTI)