Óriási baki: Kifelejtették a DAC nevét a kupasorsolásból, tollal írták fel egy cetlire

Amint arról beszámoltunk, hétfőn  kisorsolták a Slovnaft Cup nyolcaddöntőjének párosításait, viszont történt egy baki, ami miatt az egész procedúrát megismételhetik.

Óriási baki: Kifelejtették a DAC nevét a kupasorsolásból, tollal írták fel egy cetlire
Forrás: futbalnet.sk

Történt ugyanis, hogy a DAC futballklub neve nem szerepelt a 16 labdában, helyette egyszer az FK Senica neve, egyszer pedig a Malženice/Senica párosítás került a sorsolásba. Miután a szervezők észlelték a hibát, a DAC nevét tollal felírták egy papírra (ez a képen is jól látható), és azt helyezték a sorsolásba – ekkor már csak egy labda volt az üvegedényben.

Nem kizárt, hogy a hiba miatt megismétlik a sorsolást – erről majd a Szlovák Labdarúgó-szövetség hoz döntést.

A Slovan Bratislava hivatalos oldalán tette közzé álláspontját, amelyben a sorsolás megismétlését kérik.

„Az ŠK Slovan szabálytalannak tartja a sorsolást, amely során egy csapatot kétszer húztak ki, egy másodikat pedig a legvégén tettek bele. Ezért arra kérjük a versenysorozatot irányító szervezetet, hogy ismételje meg a Slovnaft Cup nyolcaddöntőjének sorsolását. A Slovan számára remek alkalom lenne revansot venni a DAC-on a szeptemberi vereségét, éppen ezért a sorsolás megismétlését nem azért indítványozzuk, hogy elkerüljük a találkozást a bajnokság jelenlegi harmadik helyezettjével”

– áll a pozsonyi klub hivatalos közleményében.


-para-