Önkényeskedés miatt a Markíza ismét nyerésre áll Kočnerrel szemben

2020. május 22. - 10:53 | Belföld

A Pozsonyi Kerületi Bíróság korábbi döntése, amelyik Marian Kočner egyik váltóhamisítási ügyét érintette, önkényes volt. Erről az Alkotmánybíróság határozott, amely helyt adott a Markíza  televízió panaszának. Ez volt az az eset, amelyiknek a tárgyalásán Andrea Haitová bíró, -  a Kočner  emberének, sőt, majmocskájának tartott Monika Jankovská testvérének - az eredeti felállástól eltérően részt vehetett. Egy kollégáját helyettesítette nagy hirtelenjében.

Önkényeskedés miatt a Markíza ismét nyerésre áll Kočnerrel szemben
Fotó: tasr

Pozsony V. számú Járásbíróság 2018 októberében Kočner társaságának inaktivitása miatt a váltós ügyek egyikét leállította. A kerületi bíróság aztán 2018. december 21-én megsemmisítette ezt a határozatot.

A Markíza ezt a döntést az Alkotmánybíróság előtt megtámadta, amely instancia ez év április 20-án a kereskedelmi televíziónak adott igazat. A Pozsonyi Kerületi Bíróságnak újból döntenie kell, ezúttal már azonban Haitová nélkül, akit azóta felfüggesztettek a bírói pozíciójából.

Ebben az esetben is több mint nyolc millió eurós ügyről van szó, csakúgy, mint abban az esetben, amikor Kočnert és Pavol Ruskót már - egyelőre nem jogerősen -19 év letöltendő börtönbüntetésre ítélték.

Korábban már beszámoltuk róla, hogy a rendőrség kiterjedt és titkosított akciót hajtott végre a kora reggeli óráktól, mely során azokra a bírókra csaptak le, akiknek a neve korrupciógyanús kontextusban merült fel Marian Kočner Threema-üzeneteiben.

(denníkn)