Nős TV2-s kollégájáért hagyta el párját a Jóban Rosszban szereplője

Tegnap derült ki, hogy 4 év után szakított Kondákor Zsófi és Kembe Sorel – írja a 24.hu a Bors nyomán.

Nős TV2-s kollégájáért hagyta el párját a Jóban Rosszban szereplője
Forrás: 24.hu/TV2

Bors információi szerint Zsófi és Sorel kapcsolatának végét egy harmadik okozta. A színésznő állítólag ismét egy, a TV2 Jóban Rosszban szériában szereplő kollégájába szeretett bele. A cikk szerint ráadásul a férfi családos, asszonya pedig vélhetően semmit sem sejt abból, hogy mi folyik a háta mögött.

“A stábban nyílt titok, hogy közük van egymáshoz. Mégis mindenki hallgat róla, mert az említett férfi családapa. Kínos helyzet, mert ha fény derül a kilétére, hatalmas botrány lesz. Persze azt mondják, hogy a szerelem ellen nem lehet tenni, de ha családokról van szó, gyerekekről, akkor azért kétszer meg kéne gondolni azt, mibe megy bele az ember”

– mondta a lapnak a Jóban Rosszban stábjának egyik, neve elhallgatását kérő tagja.


24.hu