Nemzetközi orvoscsapatot vetettek be a roma közösségben Tallóson

2021. február 19. - 07:37 | Régió

A helyiek felvilágosítását és a rendszeres tesztelés fontosságát hangsúlyozta Horváth Zoltán polgármester. Figyelmeztetett, nemcsak a roma közösséget érinti ez, de az egész régiót, ugyanis a jegenyésiek Galánta és Dunaszerdahely felé is járnak.

Nemzetközi orvoscsapatot vetettek be a roma közösségben Tallóson
Fotók: Paraméter

A Tallóshoz tartozó Jegenyésen bő egy héttel ezelőtt rendelték el a karantént, ugyanakkor ez nem jelentette a tanya teljes lezárását, mint például a dunaszerdahelyi Karcsai úti közösség esetében. Horváth Zoltán polgármester már akkor is hangsúlyozta, és ezúttal is megismételte, hogy ezt törvénytelennek tartja.

Ján Duranský, a Galántai Járási Hivatal elöljárója ezt kiegészítette azzal, hogy nem szerették volna, ha az ott lakók emberi jogai sérülnek, mert abból könnyedén perek születhetnének a jövőben. Éppen ezért ugyanazok az intézkedések vonatkoztak rájuk, mint másra, annyi szigorítással, hogy a telepet csupán azok hagyhatták el, akik egy hétnél nem régebbi negatív teszttel rendelkeztek, a pozitívak mellett pedig azok sem jöhettek onnan ki, akik nem vettek részt a tesztelésen.

A telep mintegy 330 lakója közül eddig 17-18 koronavírusos személyt regisztráltak, a múlt hétvégén végzett tesztelésen 170-en vettek részt a telepnél felállított tesztponton, közülük 10 személy antigéntesztje lett pozitív.

„Több minisztériumnál és a kisebbségügyi kormánybiztosnál is érdeklődtem, ezután kerülüt szóba az egészségügyi tárca intervenciós csapata, és azért válaszottuk őket, mert komplexebb feladatot látnak el, nem csupán tesztelnek” – fogalmazott érdeklődésünkre Horváth Zoltán.

Ezt többek között azzal is indokolta, hogy nemcsak a telep lakóiról van szó, de az egész régióról, ugyanis a jegenyésiek Galánta és Dunaszerdahely felé is mozognak.

Az intervenciós csapat végül az Orvosok Határok Nélkül (Lekáry bez hraníc) nevű szervezet tagjaival érkezett, összesen 12-en. Volt köztük amerikai, svéd, osztrák és cseh orvos is.

„Nemcsak tesztelni érkeztünk, hanem elsősorban az érdekelt bennünket, milyen az a közösség, amelyben terjed a fertőzés” – árulta el kérdésünkre Dr. Lucia Roussier, a csapat vezetője.

A csütörtöki eligazításon kifejtette, csapatuk célcsoportjai olyan közösségek, amelyek sérülékenyek, illetve ahol a tájékozatlanság vagy az összezártság miatt gyorsan terjed a fertőzés. Az idősotthonok lakói mellett a marginalizált közösségeket és a hajléktalanokat említette.

„Szeptember óta több csapattal járjuk az országot és felvilágosítást végzünk. A tapasztalataink szerint ezekben a közösségekben kevésbé értik, mi történik, és hangsúlyozzuk számukra, hogy a lehetőségeikhez mérten fontos betartani az intézkedéseket” – fejtete ki a doktornő.

Az alacsony szintű tájékozottságot hangsúlyozta Horváth Zoltán is.

„Ők nem tudják, mit akarnak tőlük, lázadtak a tesztelés és minden ellen, ami a komfortjukat érinti” – fogalmazott.

Az orvoscsapat végül négy környékbeli fiatal egészségügyi önkéntessel bejárta a telepet, a tesztelés és a felvilágosítás közel négy órán át tartott. Az elején még akadtak, akik furcsállták a szokatlan látogatóikat, a polgármester szerint azonban az egy-két hődörgőt végül az ott élők fogták vissza.

„Megnéztük azokat, akik pozitívak, kíváncsiak voltunk, vannak-e egészségügyi nehézségeik, de nem találtunk senkit, akinek súlyosabb tünetei lennének, pillanatnyilag mérsékeltnek mondhatók. Azután jártunk azokban a háztartásokban is, amelyekben sérülékeny, idős vagy beteg személyek élnek. Azt tapasztaltuk, hogy a tájékozottságuk javult ezen a téren, és elégségesnek mondható. Értik a fertőzés kockázatát, és többen mondták, hogy nem járnak sehova, védekeznek” – magyarázta a doktornő.

Ezt követően felajánlották mindenki számára a tesztelést, végül 94-en vettek részt közülük hét lett pozitív. Lucia Roussier közölte, ebből ketten voltak olyan, ugyanazon háztartásból, ahol már eddig is volt koronavírusos személy, a többiek ettől függetlenül fertőződtek meg.

„Ők kicsit tovább lesznek karanténban, de legalább tudni fogják, hogy átestek a fertőzésen. A fertőzött esetek többsége tünetmentes” – szögezte le.

Megnyugtatónak találta az eredményeket a polgármester, noha korábban úgy vélte, az egymással szoros kapcsolatban élő jegenyésiek között gyorsabban terjedhet a fertőzés. Tallóson mindenesetre a hétvégén újabb tesztelési kör következik, és Horváth Zoltán szavai szerint megismétlik a jegenyésiek tesztelését is.

(SzT)