Nem is gondolnád, miért kellett megszakítani a U2 berlini koncertjét

2018. szeptember 2. - 11:58 | Kultúra

Néhány szám elhangzása után kénytelen volt megszakítani berlini koncertjét a U2 ír zenekar, mert énekesének Bonónak elment a hangja.

A szombat esti fellépésen Bonónak már a kezdetektől problémák voltak a hangjával, és rendszeresen kortyolgatott forró italt egy termoszból, hogy folytatni tudják a koncertet.

A Beautiful Day című szám elhangzása után, amelyet egy lelkes rajongó éneklésének segítségével adott elő, Bono levonult a színpadról és nem is tért vissza. Majd indoklás nélkül bejelentették, hogy a koncert nem folytatódik.

"Sajnáljuk, hogy ma este meg kellett szakítani koncertünket. A show előtt Bono jó formában volt, hangja is nagyszerű volt, és vártuk második berlini fellépésünket, ám néhány dal után teljesen elment a hangja. Nem tudjuk mi történt, orvosi segítséget kérünk" - írták később honlapjukon közzétett közleményükben.

Az együttes közölte, hogy a közönség egy későbbi időpontban ismét meghallgathatja koncertjüket.

Az Experience + Innocence turnéjuk keretében az együttes péntek este Berlinben frenetikus sikerű koncertet adott, amelyen Bono elítélte a szélsőjobboldali erőszakcselekményeket a németországi Chemnitzben.

Egy videoüzenetben kivetítették németül a #wirsindmehr (mi vagyunk többen) jelszót, amit a nézőközönség vastapssal fogadott. A többen vagyunk a bevándorlás-ellenes, Németország bezárkózását sürgető szélsőjobboldali erők ellen fellépők jelszava.

MTI/para

Címkék: U2, Bono, koncert