Négy napon át tárgyalt Matovič a szakértőkkel, de még mindig nem tudjuk, mire számíthatunk

2021. február 26. - 18:54 | Belföld

A döntés most már a kormánypártok vezetőinek kezében van. Nézzük, milyen megoldások jöhetnek szóba!

Négy napon át tárgyalt Matovič a szakértőkkel, de még mindig nem tudjuk, mire számíthatunk
Fotó: Facebook

A kormány valószínűleg hétvégén tárgyal majd a járványügyi intézkedések módosításáról. A járványügyi szakemberek egyelőre tiszteletben tartják a megállapodást, miszerint addig nem beszélnek az új intézkedésekről, amíg azokat nem hagyja jóvá a kormány – írja a DenníkN.

Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő és Marek Krajčí (OĽaNO) egészségügyi miniszter kedd óta tárgyal a járványügyi szakértőkkel arról, hogy az ország hogyan folytassa a harcot a koronavírus-járvánnyal szemben. A nyilvánosság pénteken sem tudhatta meg, miként akarnak javítani a kritikus szlovákiai járványhelyzeten.

Időközben ez alatt a négy nap alatt is emelkedett a kórházban kezelt fertőzöttek száma, akadt olyan nap is, amikor meghaladta a négyezret. Csütörtökön romániai egészségügyi alkalmazottak, orvosok és nővérek érkeztek Szlovákiába, hogy segítsenek. Nekik köszönhetően három hétre további kilenc lélegeztetőgépet lehet működtetni. Időközben Lengyelország is jelezte, hogy segít tíz súlyos állapotban lévő páciens átszállításával Nowy Targ városába.

A legelismertebb hazai járványügyi szakértőkkel folytatott tárgyalásokhoz csütörtökön csatlakoztak a kormánypártok vezetői, Boris Kollár (Sme rodina), Richard Sulík (SaS) és Veronika Remišová (Za ľudí) is. Ezáltal is minimalizálnák annak a lehetőségét, hogy az intézkedéseket nem támogatja majd a teljes kormány.

A tárgyalás péntek délig tartott, a szakértők véglegesítették az intézkedések javaslatát. A döntés ezt követően már a koalíciós képviselők kezében van. Richard Pekár, a Kormányhivatal kommunikációs osztályának igazgatója a SITA hírügynökségnek azt mondta, hogy a megbeszélésekkel kapcsolatban leghamarabb febuár 27-én, szombaton tarthatnak sajtótájékoztatót.

A DenníkN felvette a kapcsolatot a tárgyalás több résztvevőjével is, de mindannyian tartották magukat az egyezséghez, és a kormány döntéséig nem mondanak semmit. Szerintük azért húzódott el a megbeszélés négy napra, mert több mint 20 résztvevő volt, a vitákat pedig nem koordinálták szigorúan.

A miniszterelnök csütörtökön és pénteken az EU-s vezetők online csúcstalálkozóján is részt vett, amelyen egyebek mellett a kritikus szlovákiai járványhelyzet is szóba került. A kormányfő és az egészségügyi miniszter sem beszélt már a héten az orosz vakcináról, ellenkezőleg, márciusra már a Johnson & Johnson oltóanyagát várják, amelyhez nagy reményeket fűznek.

Milyen megoldások jöhetnek szóba?

Matovič eddig egyetlen dolgot árult el a szakértőkkel folytatott megbeszélésekkel kapcsolatban: a gyárakat nem fogják bezárni, nem készülnek ugyanis a legszigorúbb lockdownra, azaz az ország teljes lezárására.

Nem kizárt, hogy bevezetik az FFP2-es védőmaszkok kötelező használatát olyan helyeken, ahol többen is tartózkodnak. Csehországban például már kötelező ezek viselése az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön.

További új intézkedés lehet, hogy nem engedik majd meg a pozitívan tesztelt személyeknek, hogy élelmiszerüzletbe menjenek – FFP2-es védőmaszkban sem. Korábban ennek bevezetése miatt több szakértő is bírálta Ján Mikas országos tiszti főorvost, ő azonban azzal érvelt, hogy azoknak az embereknek is szükségük van az alapvető élelmiszerekre, akiknek nincs kit megkérniük a bevásárlásra.

Az intézkedések nem feltétlenül csak a szigorításokat tartalmazzák majd. Része lehet az emberek anyagi támogatása, akiket negatívan érintenek a pandémia következményei. Lehetséges, hogy változtatnak az állami támogatások szabályain, így azok a személyek, akiknek otthon kell maradniuk, adekvát támogatást kaphatnának.


(DenníkN)