Naponta szükségünk van a testi gyengédségre

A testi érintkezés, mint a simogatás és ölelés, alapvető fizikai szükségletünk, aminek kielégítetlensége problémákat generálhat, de fordítva is igaz: probléma állhat amögött, ha valaki leszokik az érintésről - írja a 24.hu.

Ha valaki elutasítja a társa kezének simogatását, sőt, egyenesen rászól, akkor egész biztos, hogy valami gond van a párkapcsolatban, aminek ez a fajta elutasítás az egyik tünete.

Csecsemőkorban az anyai ölelés a legfontosabb fizikai szükségletünk, ám az anyáról, családról való leválással és a szerelmi csalódások sokaságával megtörténhet, hogy elszokik a testünk az öleléstől.

Különösen az életközépi válsággal küzdő, egyedülálló férfiak és nők számára lenne fontos a folyamatos fizikai kontaktus más emberekkel – nem szexuális értelemben, hanem a szeretet motiválta fizikai érintkezés a fontos.

Párkapcsolatban, házasságban is előfordulhat, hogy túl sok éven át a túl kevés érintés és a szeretet nélkülözése elidegeníthet egymástól két embert. Ez akár olyan mértékű is lehet, hogy a felek kényelmetlenül érzik magukat egy ölelésben, egy érintésben, kivéve azt, amit már megszoktak: a semmitmondó szájrapuszit, köszönésképpen.

Ez a fajta pusziszkodás inkább elvesz a férfi-nő kapcsolatból, mintsem erősítené.

Azok a nők, akik hajlamosak ennyi érintéssel beérni egész nap, igazi testvéri, baráti köteléket építenek ki a társukkal minden nap, csak nem veszik észre. Az érintés minősége is számít tehát, és az is, hogy azzal ne csupán szeretetet, gondoskodást fejezzünk ki a partnerünk iránt. A szerelem és a szenvedélyes érzelmek sem kihagyhatók, a boldog kapcsolathoz kell az érintés, amivel kifejezhetjük egymás iránti ragaszkodásunkat. Ez a hosszú távú kapcsolatokban a szexualitáshoz is fontos.

24.hu