Nálunk még nem tudnak a Dunaszerdahely és Győr közötti út terveiről

2017. május 5. - 12:40 | Belföld

A szlovák kormánnyal valószínűleg még nem vette fel a kapcsolatot a magyar partnere, ezért a pozsonyi kormányülésen szóba se kerülhetett az éppen egy hete beharangozott Dunaszerdahely és Győr közötti négysávos út megépítésének kérdése – nyilatkozta portálunknak Érsek Árpád.

Nálunk még nem tudnak a Dunaszerdahely és Győr közötti út terveiről
Fotó: TASR

A közlekedésügyi miniszter is csak a sajtóból értesült a témáról, amit múlt pénteken Orbán Viktor magyar miniszterelnök vetett fel győri látogatása alkalmával.

Ettől teljesen függetlenül a szlovák illetékes hatóságok már tervezik a Nagymegyer és Medve közötti út teljes átépítését. Érsek elmondta, ezt az átépítési projektet ő emelte be a tárcája prioritásai közé, és még ebben a választási időszakban elkezdődnek az építési munkálatok. A Nagymegyert Medvével összekötő, a szlovák–magyar határátkelőhöz vezető I/13-as betonútból így első osztályú út lesz – szögezte le a miniszter.

Csütörtökön nyilatkozott portálunknak Győr polgármestere is, aki a téma kapcsán úgy véli, Dunaszerdahely és Győr közelségét és egymás előnyeit lehetne kiaknázni azzal, ha megépülne a két város közötti négysávos autóút. Bár hatástanulmány még nem készült, de a köztes „térségnek az előnyére válna az út megépítése” – véli Borkai Zsolt.

(sárp)