Munkába viszi az embereket a miniszter, indul a #másképpmegyek kampány

2018. szeptember 4. - 10:47 | Belföld

A közlekedési minisztérium #ideminak (#másképpmegyek) címmel indított kampányt a közösségi hálókon.

Célja a gépkocsik számának csökkentése az utakon a tömegközlekedés, a „carsharing”, illetve az alternatív közlekedési eszközök kihasználásával. A kampányhoz Érsek Árpád közlekedési és építésügyi miniszter is csatlakozik, aki többek közt kormányzati autóját is megosztja a fővárosba tartó dolgozó emberekkel.

„A közlekedési minisztérium több lépést is tesz a tömegközlekedés támogatásának érdekében, a legnagyobb figyelmet a vasúti közlekedés megerősítése kapja, ám kulcsfontosságú ebben a kérdésben a nap mint nap munkába járó emberek támogatása is. Ezért döntöttem úgy, hogy személyes példával fogom ösztönözni az embereket, hogy másképp is mehetnek munkába, és hogy így mindenki harcolhat a forgalmi dugók ellen” – mondta Érsek Árpád közlekedési és építésügyi miniszter.

Az #ideminak kezdeményezéshez szeptembertől bárki csatlakozhat, aki a munkájába vagy egyéb kötelezettségei céljából való utazása során alternatív közlekedési eszközöket választ az autós közlekedés ellenében, hiszen általában egy gépkocsiban egy ember ül. A kampányhoz a megosztott közlekedésen kívül a vonatok, autóbuszok, kerékpárok és más eszközök kihasználásával lehet csatlakozni. Elég, ha útja során az utas lefényképezi, milyen közlekedési eszközt választott, és ezt valamelyik szociális hálón a közlekedési minisztérium illetve az #ideminak megjelöléssel közzéteszi. Azon kívül, hogy egy jó ügyet támogat, egy-egy kisorsolt szerencsés a közlekedési miniszterrel utazhat munkába.

Ha a pozsonyi Kikötői hídon minden nap közlekedő gépkocsivezetők fele bekapcsolódna a felhívásba, és egy személy helyett hárman ülnének egy autóban, a gépkocsik száma ezen a legforgalmasabb útszakaszon a jelenlegi napi 80 058-ról több mint 26 ezerrel csökkenne, jelentősen hozzájárulva ezzel a fővárosi torlódások csökkenéséhez.

(-)