"Minden, amit egy futballistától látsz, Pelé már régen megcsinálta"

2022. december 30. - 15:27 | Sport

Pályatársak, sportvezetők, politikusok, valamint a labdarúgás aktív sztárjai is, többek között Ronaldo, Franz Beckenbauer, Mario Zagallo és Thomas Bach is megemlékeztek, valamint tiszteletüket fejezték ki a hosszas betegség után csütörtökön, 82 esztendős korában elhunyt Pelé, háromszoros világbajnok brazil labdarúgó halála kapcsán.

"Minden, amit egy futballistától látsz, Pelé már régen megcsinálta"
Pelé (Fotó: AP/TSR)
Korábban:

A futballvilágot megrázta Pelé halála - így reagáltak a játékosok és a klubbok

Mario Zagallo, Pelé csapattársa az 1958-as és 1962-es világbajnoki csapatban és szövetségi kapitánya az 1970-ban aranyérmes brazil együttesnek: "ő volt a legnagyobb mind közül. Barátom, akivel megoszthattam annyi történetet, győzelmet és trófeát, az általa hagyott örökség örök és felejthetetlen".

Gerson Oliveira Nunes, Pelé 81 éves, szintén világbajnok csapattársa: "az a megtiszteltetés ért, hogy vele és ellene is játszhattam. Igazi zseni volt, azon kevesek egyike, akikkel valaha találkoztam". Gerson ahhoz a fotóhoz, amelyen Pelét átkarolja, azt írta: "egy király nem hal meg, lepihen".

Az 1970-es vb-aranyérmes brazil csapatból a 75 éves Eduardo Goncalves de Andrade, ismertebb nevén Tostao szupersztárként emlékezett Pelére, míg a 78 éves Jahirzinho annyit emelt ki, hogy "egyszerűen minden idők legnagyobbja".

Ronaldo, kétszeres világbajnok és kétszeres aranylabdás brazil válogatott: "egyedi. Zseniális. Technikás. Kreatív. Tökéletes. Páratlan (...) Minden idők legjobbja. A világ gyászol. Micsoda kiváltság, hogy utánad jöhettem, barátom. Öröksége túlmutat a generációkon".

Franz Beckenbauer, világbajnok német labdarúgó, a Bayern München tiszteletbeli elnöke, Pelé klubtársa a New York-i Cosmosban: "a labdarúgás elveszítette történelme legnagyobb alakját, én pedig különleges barátomat. 1977-ben azért mentem az Egyesült Államokba, mert nagyon szerettem volna Pelével egy csapatban játszani a New York Cosmosban. A vele töltött időszak pályafutásom egyik legszebb élménye volt. A futball örökre a tiéd lesz, nyugodj békében".

New York Cosmos, Pelé klubja, amelyben 1975 és 1977 között játszott: "a Cosmosszal töltött három szezon alatt Pelé segítségével átalakult a labdarúgás nemzeti erőviszonya. A futballra gyakorolt tartós hatása felbecsülhetetlen. A Cosmos és Királya (Pelé) nemcsak Amerikában indította el a sportforradalmat, hanem a világot is bejárta, hogy terjessze a +szép futballt+".

Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) volt elnöke: "nagyon szomorú hír, Pelé elhagyott minket. A világ a történelem legnagyobb futballistáját és egy csodálatos embert gyászol. Úgy celebrálta a futballt, mint egyetlen más labdarúgó sem".

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke: "Pelé halálával az egyik nagy sportikonját veszítette el a világ. Amint azt magam is megtapasztaltam, az olimpia értékeinek igazi követője volt, és mint ilyen, büszkén vitte az olimpiai lángot (a 2016-os riói játékok előtt). Megtiszteltetés volt odaítélni neki az Olimpiai Rendet".

Sir Geoffrey Charles Hurst, világbajnok angol labdarúgó: "megannyi emléket őrzök Peléről, aki kétségkívül a legjobb futballista volt, aki ellen játszhattam. Bobby Moore volt a legjobb játékos, akivel együtt játszhattam. Számomra Pelé továbbra is minden idők legjobbja, és nagyon büszke vagyok, hogy ugyanazon a pályán futballozhattam, mint ő".

Teofilo Cubillas, korábbi perui klasszis labdarúgó: "feketére lett festve a labda. A labdarúgás gyászol, de a szomorú pillanaton túl halhatatlan emlékét ránk hagyta. Dicsőség Pelé királynak. Isten fogadja be őt az országába".

Erling Haaland, a Manchester City norvég támadója: "minden, amit egy futballistától látsz, Pelé már régen megcsinálta. RIP!"

Robert Lewandowski, az FC Barcelona lengyel támadója: "nyugodj békében, bajnok. A mennyországban új csillag van, mert a futballvilág elveszítette egy hősét..

Giorgia Meloni, az olaszok miniszterelnöke: "még olyan generációkban is nyomot hagyott, akik nem voltak olyan szerencsések, hogy lássák őt játszani. Az egész világ a Pelé nevű legendát gyászolja".

Emmanuel Macron, a franciák köztársasági elnöke: "a játék. A király. Örökkévalóság".

Barack Obama, az Egyesült Államok volt elnöke: "Pelé volt az egyik legnagyobb, aki valaha ezt a gyönyörű játékot játszotta. A világ egyik legismertebb sportolójaként megértette a sportnak az embereket összehozó erejét. Gondolatban a családjával és mindazokkal vagyunk, akik szerették és csodálták őt".

(MTI)

Címkék: Pelé, elhunyt