Mikulec szerint csak azért akarják leváltani, mert Ficóék meg akarják menteni az embereiket

2021. június 15. - 14:44 | Belföld

Roman Mikulec (OĽaNO) belügyminiszter szerint az ellenzék azért akarja leváltani, mert ez az utolsó próbálkozásuk, hogy megmentsék azokat, akiket bűncselekményekkel gyanúsítanak.

Mikulec szerint csak azért akarják leváltani, mert Ficóék meg akarják menteni az embereiket
Fotó: TASR

A belügyminiszter ezt kedden a leváltását célzó rendkívüli parlamenti ülésen jelentette ki. Visszautasította Robert Fico, a Smer-SD elnökének kijelentéseit, miszerint a büntetőjogot politikai harcokra használják fel. Szerinte épp ellenkezőleg, ezt épp Fico tette azáltal, hogy indítványozták a leváltását.

Mikulec kiemelte, a hatóságok, az ügyészség, a rendőrség és a bíróság példátlan megtisztítása zajlik az országban, és minden egyes gyanút megvizsgálnak. Fico szemére vetette, hogy az előző kormány a szőnyeg alá söpörte például a maffia és a kormányhivatal közti kapcsolatról szóló információkat.

„Azok a dolgok, amelyeket a Fico-kormány figyelmen kívül hagyott, most napvilágra kerülnek” – mondta a belügyminiszter és egyúttal hangsúlyozta, a hatóságok és a bíróságok a törvényes úton szerzett bizonyítékokkal dolgoznak és szabad kezük van.

Kiemelte, az ellenzék ezidáig egyetlen bizonyítékot sem tudott felmutatni arra vonatkozóan, hogy befolyásolják a büntetőeljárásokat az együttműködő gyanúsítottak által. Megemlítette, hogy 2013-ban Fico embereinek felügyelete alatt bedobtak az autójába egy bizonyítékot. „Ön és az emberei visszaéltek az igazságszolgáltatással, képesek voltak művileg kreált bizonyítékokat bedobni valaki autójába, aki ártatlan” – mondta Mikulec, de nem pontosította, hogy miről volt szó.

Szerinte Fico jól tudja, hogy a belügyminiszter a törvényből kifolyólag nem avatkozhat bele a nyomozásba.

„Minden áron ki akarják hozni az embereiket a börtönből vagy meg akarják védeni azokat, akik veszélyben lehetnek, mert súlyos bűncselekmények elkövetésével gyanúsíthatók” – szúrta oda Ficónak.

A Mikulec leváltását célzó rendkívüli ülést a Smer-SD indítványozta, miután felmerült a gyanú, hogy a rendfenntartó erőkön belül működik egy csoport, amely manipulálhatta több kázus kivizsgálását. Ez a Smer szerint a Szlovák Titkosszolgálat (SIS) jelentéséből derült ki.

(TASR/para)