“Micsoda arrogáns pöcs” – bekapcsolva maradt a mikrofon, most meg kérheti a bocsánatokat az új-zélandi miniszterelnök (VIDEÓ)

Bekapcsolva maradt mikrofon mellett becsmérelte Jacinda Arndern új-zélandi miniszterelnök egyik rivális politikustársát, aki nem sokkal korábban a kormány teljesítményéről kérdezte. A kormányfő az eset után levélben kért bocsánatot.

Ardern azután feledkezett meg magáról, miután David Seymour, a liberális-konzervatív ACT párt vezetője mintegy hét percen keresztül bombázta kérdésekkel a kormánya teljesítményéről a parlamentben.

Ardern, amikor válaszadás után leült, helyetteséhez fordult, és azt mondta: "micsoda arrogáns pöcs".

A megjegyzés a parlamenti közvetítésben alig volt hallható, viszont a miniszterelnök asztali mikrofonja felvette, miközben Adrian Rurawhe házelnök beszélt.

A miniszterelnöki hivatal az eset után közölte, hogy Ardern bocsánatot kért Seymourtól. Az AP amerikai hírügynökség kérdésére Ardern hivatala nem vitatta, hogy valóban az említett kifejezést használta a kormányfő.    

Az AP-nek adott nyilatkozatában Seymour megerősítette, hogy a miniszterelnök valóban azokat a szavakat használta. "Teljesen megdöbbentett" - fogalmazott a politikus. "Ez nagyon nem illik Jacindához, 11 éve ismerem őt" - tette hozzá Seymour. Azt mondta, azért is tréfás az eset, mert a kormányfőhöz intézett kérdése éppen arra vonatkozott, hogy kormányzása alatt elismerte-e valaha, hogy hibát követett el és kijavította-e. "És ő nem tudott egyetlen példát se mondani erre" - mondta a konzervatív politikus.

Seymour elárulta, hogy Ardern a levelében bocsánatot kért, és elismerte, hogy nem lett volna szabad ilyen megjegyzést tennie.

A politikus elmondta, hogy továbbra is nagyra tartja a miniszterelnököt, és a bocsánatkérést megköszönve, válaszában boldog karácsonyt kívánt Ardernnek.

A kormányon lévő Munkáspártra a közvélemény-kutatások szerint kemény 2023-as kampány vár, ugyanis a két évvel ezelőtti földcsuszamlásszerű győzelem óta visszaesett a népszerűsége, és a konzervatív pártok vezetik a felméréseket.


(MTI)