Meztelenül ébredt egy idegen férfi mellett - így dőlt romba egy fiatal nő élete

Igazságszolgáltatási hiányosságok tettek tönkre egy elkábított, megerőszakolt amerikai nőt - írja a 24.hu.

Emily Hunt New Yorkban nőtt fel, de 12 évvel ezelőtt, 36 évesen Londonba költözött. 2015-ben történt, hogy egy nap kislányát akkori férjére bízta, és elindult, hogy találkozzon Írországból látogatóba érkezett apjával. Emily kedvenc éttermébe mentek, ettek-ittak. A nő öt órával később egy 5 csillagos londoni szállodában ébredt meztelenül, egy ismeretlen férfi mellett.

Emily semmire sem emlékezett, fogalma sem volt arról, ki az idegen férfi, azt sem tudta, hogyan került a szállodába és az ágyba. Pár italt ugyan elfogyasztottak az apjával, de nem annyit, hogy emlékezetkiesése legyen. A nő kiment a mosdóba, üzent egy barátjának, hogy hívja a rendőröket, majd felöltözött és távozott.

Hunt feljelentést tett, de azt kellett tapasztalnia, hogy a nyomozó hatóságok teljesen alkalmatlanok arra, hogy igazságot szolgáltassanak. A férfi táskájában ugyan találtak LSD-t, a szállodában pedig használt óvszereket, bizonyítékok hiányában mégsem ítélték el. Egy biztonsági kamera felvételén látszott, hogy együtt távoznak egy bárból, és hogy Hunt alig bír mozogni, a férfi támogatja.

Hunt összeomlott attól, hogy a nyilvánvaló elkábítás és erőszak ellenére az ügyészség nem neki ad igazat. Ráadásul egy év múlva arról tájékoztatták, hogy előkerült egy videó, amin ő látható meztelenül: az ismeretlen férfi készítette a felvételt, amikor a nő magatehetetlen, ájult állapotban feküdt a szállodai szobában. Viszont az ügyészség továbbra sem ítélte el a férfit.

A történtek miatt a nőnél poszttraumás stressz szindrómát állapítottak meg, egy ponton pedig annyira elege lett, hogy visszatért a szállodába, hogy önkezével vessen véget az életének; egy barátja mentette meg.

Később Hunt úgy döntött, a kezébe veszi az irányítást: az interneten összegyűjtött 27 ezer fontot, és magánnyomozókkal eredt az igazság nyomába.

Öt év után végül győzött az igazság: kiderült, hogy egy 40 éves férfi, bizonyos Christopher Killick az elkövető, aki be is vallott mindent. Emily Huntot elkábították és megerőszakolták, majd bódult állapotban videót készítettek róla. A férfit várhatóan szeptemberben elítélik.


24.hu