Megvan a világ leghíresebb kutyaszánversenyének a győztese

Joar Ulsom norvég hajtó nyerte az Iditarodot, a világ leghíresebb kutyaszánversenyét Alaszkában.

Az 1600 kilométeres távot idén 9 nap és 12 óra alatt elsőként teljesítő 31 éves Ulsom nagy üdvrivalgás közepette ért a Nome-ban felállított célba. Ulsom a harmadik, nem amerikai születésű versenyző, akinek sikerült elvinnie a trófeát.

Fotó: Mille Porsild

A díj 50 ezer dollár pénzjutalommal jár. A tavalyi győztes még több mint 70 ezer dollárt kapott, ám a verseny egyik fő szponzora azóta kivonult, és ez érzékenyen érintette a kutyaszánverseny szervezését.
A verseny renoméját egyfelől az tépázta meg, hogy az állatvédők céltáblája lett, másfelől kirobbant az első doppingbotrány is. A szervezők ezt követően új szabályokat vezettek be, amelyek szerint a hajtókat terheli a felelősség az esetleges pozitív doppingtesztekért.

Tavaly az amerikai Mitch Seavey nyerte az Alaszkát átszelő hagyományos Iditarod kutyaszánversenyt 8 nap és 3 óra alatt, minden idők legjobb eredményével, ráadásul ő volt a legidősebb hajtó a verseny történetében.

Az Iditarod az egyik legkeményebb kutyaszánverseny mind a hajtók, mind az állatok számára. Az 1973-ban először megrendezett futamon a győztes több mint 20 nap alatt tette meg a távot az alaszkai vadonban. Az első versenyen indult Mitch Seavey édesapja is.

Az Iditarodot egy 1925-ös mentőakció emlékére rendezik meg: annak idején váltott kutyaszánokkal juttattak el diftéria elleni oltóanyagot Nome-ba, hogy megmentsék az őslakosok gyermekeit.

(MTI)