Megszólalt a férfi, akit hamis jogosítvánnyal kaptak el a nagymegyeri rendőrök

2018. november 12. - 18:59 | Régió

Amint arról beszámoltunk, az elmúlt hetekben a nagymegyeri rendőröknek meggyűlt a bajuk a jogosítványhamisítókkal. Most megszólalt az egyik férfi, akit hamis jogosítvánnyal kaptak el.

Megszólalt a férfi, akit hamis jogosítvánnyal kaptak el a nagymegyeri rendőrök

A TV JOJ-nak sikerült megtalálnia azt az 58 éves férfit, akit szeptemberben állítottak meg a nagymegyeri rendőrök. „Azt mondta az egyik rendőr, hogy feketén vezetek. Csodálkoztam, hogyhogy feketén, hiszen itt a jogosítványom“ – mesélte a történteket János. Mária Linkešová rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint a járőrök felfedezték, hogy a jogosítványról hiányoznak bizonyos elemek.

A férfi elmondása szerint 20 évvel ezelőtt Pozsonyba járt dolgozni. A munkáltatója felajánlotta neki, hogy szerezzen jogosítványt, hogy ne kelljen őt állandóan Nagymegyerről Pozsonyba furikáznia. „Azt mondta, hogy öt héten keresztül autósiskolába fogok járni. Egyáltalán eszembe se jutott, hogy átverés az egész“ – tette hozzá János.

A munkáltató még a jogosítvány költségeibe is beszállt – majd az összeget fokozatosan lefogta János fizetéséből. Sőt, még a vizsgát is a munkahelyén végezte.

„Mellettem ült a rendőr, a munkába hozta el a teszteket. Majd mondta, hogy három pontot vesztettem, de hogy nem kell félnem, mert megkapom a jogosítványt. Amikor megjött a rendőr, igazi rendőrautóval, aláírtam a papírokat, odaadta a jogosítványt és ezzel be is fejeztük“

– mondta János.

A férfi 20 éven keresztül probléma vagy baleset nélkül közlekedett Szlovákiában. Fogalma sem volt róla, hogy a jogosítványa hamisítvány, ugyanis húsz év alatt többször is megállították a rendőrök. „Nem egyszer, nem kétszer. Ekecsen, Nagymegyeren, Dunaszerdahelyen. Sosem volt probléma“ – tette hozzá János.

Hamisításért hároméves börtön fenyegeti, viszont nem szeretne újból autósiskolát végezni. „Szerintem legalább harminc hónapos eltiltást kapok majd, aztán meglátjuk. 58 éves vagyok, úgyhogy már nem hiányozna a vezetés“ – mondta a férfi.

Viszont nem erre az egyetlen hamisításos esetre derült fény az elmúlt hetekben. Egy 37 éves szlovákiai férfit Budapesten állították meg a rendőrök, mert nem használt biztonsági övet. A rendőrök megállapították, hogy a Škoda Octaviát vezető férfi ittas volt: szervezetében 0,73 ezrelék alkoholt mértek.

A magyarországi rendőrök bevonták a férfi jogosítványát, majd elküldték azt az illető állandó lakhelyének rendőrkapitányságára. Miután átvették az iratot, megállapították, hogy a jogosítvány hamis. Az állt rajta, hogy a valójában nem is létező „nagymegyeri járási rendőrkapitányságon” állították ki. Az egyetlen, ami eredeti volt, és igazolta a sofőrt, az a dokumentumon lévő képe volt.

noviny.sk/para