Megszökött peréről egy korrupcióval vádolt bankár

2018. november 21. - 07:19 | Külföld

Megszökött a perét tárgyaló athéni bíróságról kedden egy megvesztegetéssel és pénzmosással vádolt francia bankár, Jean-Claude Oswald - jelentette a helyi média, a görög igazságügyi minisztériumra hivatkozva.

A rendőrség nagy erőkkel keresi a férfit, aki a bírósági tárgyalást követően eltávolította lábáról az elektronikus nyomkövető eszközt, és eltűnt.

Oswaldot bűnrészességgel vádolják fegyverkereskedő cégek és a Siemens német technológiai konszern körül kibontakozott megvesztegetési botrányokban.

A francia bankár a vád szerint kulcsszerepet játszott abban, hogy az érintett cégek az 1990-es években svájci bankszámlákon keresztül összesen mintegy 70 millió euró csúszópénzt juttattak vissza görög tisztségviselőknek, akik biztosították számukra a kormányzati megrendeléseket, illetve egy sor hadiipari üzletet, köztük tengeralattjárók megrendelését.

Az Ekathimerini című görög újság híradása szerint Oswald mellett 11 további személy ellen emeltek vádat a Krauss-Maffei Wegmann (KMW) német cég által gyártott önjáró lövegek beszerzése során zsebre tett csúszópénzek ügyében.

Jean-Claude Oswaldot 2015-ben adták ki Görögországnak, miután nemzetközi elfogató parancs alapján őrizetbe vették őt Abu-Dzabiban, az Egyesült Arab Emírségek fővárosában. 2006 óta házi őrizetben volt.


(MTI)

Címkék: per, bankár, szökés