Mégsem tudják beoltani az amerikai felnőttek 70 százalékát a függetlenség napjára 

2021. június 23. - 08:31 | Külföld

Az Egyesült Államok nem tudja tartani Joe Biden elnök korábbi ígéretét, amely szerint július 4-re, vagyis a függetlenség napjára az amerikai felnőtt lakosság 70 százalékát legalább egyszer beoltják a koronavírus ellen.

Mégsem tudják beoltani az amerikai felnőttek 70 százalékát a függetlenség napjára 
Fotó: AP

A Fehér Ház azt az új célt tűzte ki, hogy a 27 évnél idősebb amerikaiak 70 százaléka megkapja legalább az első koronavírus-oltását a július 4-i ünnepi hétvégéig. A 30 évnél idősebb amerikaiak 70 százaléka már megkapta legalább az első védőoltását.

A The Washington Post című napilap szerint a bejelentés annak a hivatalos elismerése, ami az elmúlt hetekben már nyilvánvalóvá vált:

az Egyesült Államok nem képes tartani Biden elnök tervezett oltási célját, mivel az amerikai oltási program lelassult, különösen az ország déli és középnyugati részén.

Az egészségügyi szakemberek az oltási lottónyeremények, ajándékok és más reklámtevékenységek ellenére nehezen tudták rábírni az amerikai fiatalokat a vakcina felvételére. Keddig az

amerikai felnőtt lakosság mintegy 64 százaléka kapta meg legalább a koronavírus elleni első oltását, amely szám 5 százalék volt, amikor Joe Biden elnök 2021. január 20-án hivatalba lépett.

Április közepétől azonban jelentősen megcsappant az amerikai oltakozási kedv: akkor még naponta több mint 3 millió oltást adtak be, múlt héten viszont már csak mintegy 1,1 millió vakcinát.

Az előrejelzések szerint a felnőtt lakosság 68 százaléka azonban meg fogja kapni legalább az első oltását július 4-ig, és augusztusban érik el Biden elnök eredeti oltási célját.

A Fehér Ház tisztségviselői és külső tanácsadók nem tulajdonítottak nagy jelentőséget annak, hogy az Egyesült Államok nem tudja tartani Biden elnök korábbi ígéretét, sokkal inkább aggódnak a különböző nagyobb amerikai területek és térségek közötti beoltottsági eltérések miatt, amelyek könnyen újabb fertőzési hullám kialakulásához vezethetnek.

Mintegy 16, túlnyomórészt keleti és nyugati parti tagállam, valamint a szövetségi főváros, Washington már beoltotta felnőtt lakosainak 70 százalékát, további 4 tagállam pedig már 68 százalék felett van, és várhatóan el fogják érni Biden elnök eredeti célkitűzését. A többi tagállam azonban olyan mértékben van lemaradva, hogy szinte biztos: nem tudják megvalósítani az eredeti oltási tervet.

A Fox News televízió jelentése szerint

közel 4 ezer teljesen, azaz már kétszer átoltott Massachusetts állambeli lakosnak lett pozitív a koronavírus tesztje a tagállami egészségügyi minisztérium legfrissebb adatai szerint.

Ez a szám viszonylag alacsony, a beoltottak alig egy ezrelékét jelenti: június 12-én a 3,7 millió, már kétszer beoltott lakosból 3791 olyan esetet találtak csak, amikor a beoltottaknak ismét pozitív lett a koronavírus tesztje.

Az amerikai járványügyi hatóság (CDC) hétfői tájékoztatása szerint már több mint 150 millió amerikait oltottak be kétszer a koronavírus elleni vakcinával.

MTi