Meghalt Pogány Erzsébet

2018. május 6. - 19:50 | Régió

Hosszan tartó súlyos betegség után, május 6-án hunyt el Pogány Erzsébet, aki 1959. december 19-én született Pozsonyban.

Meghalt Pogány Erzsébet
Fotó: nemzeti.net

Közgazdász, közéleti személyiség, a Szövetség a Közös Célokért szervezet igazgatója, a Felvidék.ma hírportál alapítója és igazgatója volt.

Pozsonyban 1997-ben közgazdász diplomát, 2017-ben doktori címet szerzett. Családja somorjai származású, ő is ott élt és tevékenykedett. A rendszerváltozás után a Duray Miklós által alapított Együttélés politikai mozgalom központi irodájának vezetője volt.

2001-től alapembere volt a Szövetség a Közös Célokért szervezetnek. 2005-ben indította el a Felvidék.ma hírportált anelynek haláláig igazgatója volt. Ugyancsak létrehozója és irányítója volt a Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaságnak. Somorján a Magyar Közösség Pártja színeiben önkormányzati képviselőként is dolgozott.

wikipedia.hu/para