Meghalt a legendás roma énekesnő

2019. március 12. - 12:35 | Kultúra

Meghalt Věra Bílá legendás csehországi roma énekesnő.

Meghalt a legendás roma énekesnő
Věra Bílá (Fotó: SITA)

A idnes.cz információi szerint hétfőn szállították a Plzeňi Egyetemi Kórházba, ahol kedden életét vesztette.

Věra Bílá 1954-ben született nélkülöző család gyermekeként Csehországban, öt testvére volt. Zenei képzettsége egyáltalán nem volt, mindent magától tanult. Cigányul, csehül és szlovákul is énekelt.

Legnagyobb sikereit a Kale nevű együttessel érte el. 1996-ban kiadott lemezük az év lemeze lett világzenei kategóriában, miután évekig teltház előtt koncerteztek egész Európában, de Észak-Amerikában is. Bílát a szaksajtó a romák Ella Fitzgeraldjának nevezte, Bill Clinton meghívására még a Fehér Házban is énekelt.

2005-ben aztán Věra Bílá karrierje szomorú fordulatot vett. Egy leszerződött turné előtt otthagyta zenekarát, miután örökbefogadott fia konfliktusba keveredett a zenészekkel. A madridi operában vagy a New York-i Carnegie Hallban lekötött koncertezés helyett a kelet-szlovákiai Eperjesre költözött, és maga vállalt fellépéseket. Fia öt évvel ezelőtt, 33 éves korában drogtúladagolásban halt meg, röviddel utána pedig az énekesnő férje is életét vesztette. Ez Bílá egészségét is megviselte, haláláig igazán visszatérni már nem tudott.

(SME/para)

Címkék: meghalt