Meghalt Ivan Čarnogurský

2022. november 9. - 08:56 | Belföld

89 éves korában elhunyt Ivan Čarnogurský szlovák politikus, a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) társalapítója.

Meghalt Ivan Čarnogurský
Fotó: TASR/Henrich Mišovič

A TV JOJ információi szerint az egykori politikus pozsonyi otthonában hunyt el. A KDH megerősítette az információt a TASR hírügynökségnek.

„Ivan Čarnogurský részt vett a mozgalom megalapításában és azoknak a keresztény, demokratikus és nemzeti alappilléreknek a lerakásában, amelyekre a mozgalom a mai napig épül" - mondta a TASR-nek Lenka Halamová, a KDH szóvivője, és köszönetet mondott sokéves munkájáért.

Ivan Čarnogurský 1933. május 27-én született Pozsonyban. Tanulmányait a pozsonyi Szlovák Műszaki Egyetemen és a pozsonyi Közgazdasági Egyetemen végezte. A diploma megszerzése után mérnökként dolgozott.

Az 1989. novemberi események után testvérével, Ján Čarnogurskýval együtt ott volt a KDH alapító tagjai között. Az 1990-es első szabad választás után parlamenti képviselő, és a parlament alelnöke lett.

1990 és 1995 között a Hydrostav Bratislava vezérigazgatója volt. Nyugdíjba vonulása után 2002-ig a pozsonyi Ipec Projekt céget igazgatta.


(noviny.sk/TASR)