Meghalt Benkő Dániel

Meghalt Benkő Dániel lant-és gitárművész, akit 72 éves korában, vasárnap este ért a halál - értesült a Ripost.

Meghalt Benkő Dániel
Fotó: likenews.hu

A hírt egy közeli barátja erősítette meg, aki elmesélte, hogy Benkő hirtelen rosszul lett, s minden segítség ellenére nem tudták megmenteni az életét.

Benkő Dániel 1969-1971 között Szendrey-Karper László tanítványa volt. 1971-ben elvégezte a Zeneművészeti Főiskola zenetanárképző intézetét. 1971-1973 között Angliában lant mesterkurzuson vett részt. 1976-ig gitártanárként dolgozott, majd a Zeneakadémia lant professzora, illetve a groznjani nemzetközi lantkurzus és a Kloster-Langwaden zenei vezetője lett. 1971-ben megalakította a Bakfark Consortot, és velük együtt koncertezik a világ szinte valamennyi országában. 1984-től a Céh Művészeti Alkotó és Kutatási Egyesület elnöke. 1994 óta az V. kerületi örmény kisebbségi önkormányzat képviselője. A magyar kultúra népszerűsítése terén elért eredményeit 1998-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével ismerték el.

Benkő a művészete mellett különleges performanszaival hívta fel magára a figyelmet, s különcsége miatt is kilógott a sorból.

viaRipost/Wikipédia