Meggyújtották a New York-i Rockefeller Center karácsonyi égőit

Meggyújtották a Rockefeller Center karácsonyfájának égőit, s ezzel szerda este hivatalosan kezdetét vette az ünnepi szezon a téli New Yorkban.

A hagyományos ünnepi eseményen az óriási fenyőfa 50 ezer színes égőből álló, mintegy nyolc kilométer hosszú égősorát kapcsolták be. A televízióban élőben közvetített gyertyagyújtást sok millióan nézték az Egyesült Államokban, és a Rockefeller Centernél is több ezer nézelődő gyűlt össze.

Fotó: today.com

A közönséget szórakoztató fellépők között volt John Legend, Gwen Stefani és Idina Menzel.

A Daniel Libeskind amerikai építész által tervezett karácsonyfát, amelynek csúcsát egy Swarovski kristálycsillag díszíti, az ünnepek alatt naponta 750 ezren nézik majd meg. A látványosságra kíváncsiak kedvéért idén a környező utcákat sétálóutcákká nyilvánította a város.

A karácsonyfát, amely több mint 23 méter magas és 12 tonnát nyom, novemberben szállították a manhattani belvárosba. A norvég fenyőt New York államban ültette tulajdonosa 1959-ben. Az ünnepek után a fát feldolgozzák, és fenntartható házépítésnél használják fel.

(MTI)