Megfejtették, mekkora pénisz okozza a legnagyobb örömet szex közben!

Több ezer nő részvételével zajlott kutatás, mely során azt vizsgálták, mekkora pénisz okozza a legnagyobb örömet szex közben a nőknek

A férfi nemi szerv ideális mérete húsz centiméter.

– írta a LADBible-t idézve a 24.hu. Az online felmérést egy társkereső cég végezte. Egyebek mellett azt kérdezték a nőktől, hogy milyen mérettel rendelkező férfival szexeltek legutoljára, és azt, hogy volt-e orgazmusuk.

Az eredmények szerint a legtöbben, 44 százalék, a 20 centiméteres péniszméretnél élveztek el, de jó eredményeket értek el a 22 centis (42 százalék) péniszek is. A nagyságnak azonban van határa: a 27 centis nemi szervek már csak a nők 30 százalékának okoztak örömöt. Ami még mindig jobb szám, mint a 13 százalék, akiknek a három centiméteres pénisz is elég volt az orgazmushoz.

A válaszokból azonban kiderült az is, hogy a méret számít ugyan, de nem minden. Ha valaki nem tudja jól használni adottságát akkor az semmit sem ér. Ahogy azt egy 38 éves brit nő elmondta:

A méret sokat segít, de tudnod kell, hogyan kell használni. Nagyon sok rosszul használt nagy farok van a világban.

 (24.hu)