Megosztás
Ez több momentumában is megmutatkozott a Győry Attila és csapata által szervezett eseménynek.
A főszervező korábbi cikkünkben már megfogalmazta, mi a felvonulás célja: „Ez számomra inkább egyfajta közösségi megélés. Egy olyan vízió van előttem, hogy mi, szerdahelyiek, fáklyákkal a kezünkben, kokárdával a szívünk alatt vonulunk, és demonstrálunk. Nincsenek nagy szavak, se politika, se celebek, csak mi. Magáért a felvonulásért csináljuk.”
Így is tettek. A MOL Aréna mellett mintegy 200-250-en, talán még többen is gyülekeztek, sokan családostul, gyerekekkel érkeztek. Aki szeretett volna, fáklyához jutott, majd felsorakozva, valamivel este fény nyolc után a tömeg elindult a Szent István tér felé, majd a Štefánik utcán végig a Csallóközi Múzeumig.
Útközben is többen csatlakoztak békés menethez, amely végighaladt a KOndé püspök utcán, majd a Városházánál ráfordult a Fő utcára, a posta főépületénél lévő gyalogosátkelőnél átballgatott a Jehud Aszád térre, majd megérkezett a Vámbéry térre, ahol kora este kampányrendezvénnyé silányított városi megemlékezést tartottak az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emlékművénél.
A tömeg végig nagyon fegyelmezetten vonult, önkéntes tűzoltók is voltak a közelben, hogy szükség esetén, ha bármi lángra kapna, azonnal beavatkozzanak. Nem volt szükség erre, mivel mindenki figyelt a másikra, tartotta a biztonságos távolságot. A Vámbéry tér több száz emberrel telt meg, ahol ezt követően egy szerény, de annál lélekmelengetőbb program következett.
„Ifjak és hősök emlékére vagyunk itt, együtt és közösen emlékezünk” – mondta Győry Attila bármilyen fennkölt vagy izzadságszagú melléküzenet nélkül.
Ezután Tóth Katalin énekesnő Mészáros Máté gitáros (Cornfield Kids) közreműködésével előadta Bródy János Ha én rózsa volnék… c. szerzeményét, amihez a tömegből is csatlakoztak. Ezt követte a Kossuth-nóta, hasonló forgatókönyvvel, majd Csápai Balázs Rudolf, a Vidékfejlesztési Középiskola negyedikes diákja – aki délelőtt még az érettségijét írta – előadta a Nemzeti dalt, végül a jelenlévők együtt elénekelték a Himnuszt.
Ha én rózsa volnék:
Nemzeti dal:
Himnusz:
Az esemény erejét két apró momentum is szimbolizálja, amelyek a végén történtek. Az egyik, hogy miután Győry Attila sorra megköszönte azoknak, akik hozzájárultak, egy idős asszony is szót kért a mikrofonnál, és megköszönte neki, hogy ez megvalósulhatott. Majd már nem a tömeg előtt, de egy magát szélsőjobbosnak valló fiatalember is odament Győry Attilához, és – parafrazálva – azt mondta, „tudom, hogy a másik oldalon állsz, de köszönöm ezt, nagyon felemelő volt”.
(SzT)