Megbüntették, mert nem volt autópálya-matricája – csakhogy nem is vezette akkor az autóját

Hétfőn egy férfit arról értesítettek a hatóságok, hogy bírságot kell fizetnie, ugyanis több mint két évvel ezelőtt matrica nélkül haladt az autópályán. Mint kiderült, a sofőr nem is vezette akkor az autóját.

Megbüntették, mert nem volt autópálya-matricája – csakhogy nem is vezette akkor az autóját
Forrás: TV JOJ

A hatóságok szerint 2016 októberében Martin érvényes matrica nélkül haladt járművével az autópályán Malacky irányába. A sofőr szerint azonban semmi ilyen nem történt. Martinnak elromlott az autója, ezért beadta egy csehországi autószervizbe. Ők eljöttek a járműért, felrakták egy utánfutóra és elvitték a műhelybe.

Karolína Ducká, a közlekedésügyi minisztérium szóvivőjének tájékoztatása szerint a kamerarendszer automatikusan fotóz minden autót, amely elhalad az autópálya adott szakaszán, és ellenőrzi a rendszámát az autópálya-matricák adatbázisával. Ez történt ebben az esetben is, a rendszer azonban nem ismerte fel, hogy a jármű egy utánfutón volt. Az autó sofőrjének 150 eurós bírságot küldtek.

A Nemzeti Autópálya-társaság (NDS) elismerte, hogy tévedés történt, és elnézést kért a sofőrtől a kellemetlenségekért.

noviny.sk/para