Matovič elindította az internetes szavazását, nem nehéz többször is voksolni

2020. február 9. - 15:45 | Belföld

Az OĽaNO elnöke nem árulta el, hogy akar-e miniszterelnök lenni, ha pártja lesz a legerősebb tagja az alakuló koalíciónak. Azt sem mondta meg, hogy kiből fog válogatni, az viszont biztos, hogy ebben az esetben ragaszkodni fog ahhoz, hogy ő jelölje a kormányfőt. De az is lehet, hogy megbuktatja a még meg sem alakult kormányt.

Matovic, Truban
Fotó: Paraméter

Két sikertelen népszavazási kísérlet után – egyik sem jutott el abba a fázisba, hogy kiírják, az aláírásokat sem gyűjtötte össze az OĽaNO – internetes szavazással akarná meghatározni Igor Matovič a kormányprogram egy részét, pontosan 11 kérdést. Az első népszavazási kísérlet előtt Matovič kijelentette, hogy végigjárják az összes szlovákiai háztartást. „Talán két-háromszázat” – válaszolta tegnap a pártelnök a Markíza televízióban a Na telo műsorvezetőjének arra a kérdésére, hogy végül hányat látogattak meg.

Matovič semmit sem tanult

Matovič internetes szavazásával problémái vannak szinte minden ellenzéki pártnak, nem fogadja el azt a PS/Spolu koalíció sem. „Az a legnagyobb probléma, ahogyan ezt beállították – jelentette ki tegnap Michal Truban, a Progresszív Szlovákia (PS) elnöke. – Az, hogy kijelentette, ha nem fogadjuk el, úgy, ahogyan le vannak írva, akkor előrehozott választások lesznek.” Truban szerint ez nagyon hasonlít ahhoz, ahogyan Matovič 2011-ben viselkedett, amikor segített megbuktatni a Radičová-kormányt. „Megijedtem, hogy semmit sem tanult az akkori esetből” – jelentette ki Truban. Matovič most sem válaszolt arra a kérdésre, hogy mi lesz, ha nem sikerül kormányprogramba foglalni mind a 11 intézkedést, amiről az emberek véleményét kérdezik. Az OĽaNO ötletét elutasította a KDH, a Za ľudí és az SaS is.

Mennyi az annyi?

Az intézkedések közt is vannak olyanok, amelyekkel PS/Spolu sem ért egyet, habár azt Matovič is elismeri, hogy programjaik szinte 90 százalékban megegyeznek. Truban nem tartja elfogadhatónak például azt a javaslatot, hogy aki részt vesz a parlamenti szavazáson az a következő 4 évben 10 százalékos kedvezményt kapjon „az államnak fizetett díjakból”. „A voksolás állampolgári kötelesség, ne fizessünk a szavazóknak” – jelentette ki Truban. Az sem világos, hogy Matovič milyen „államnak fizetett díjakra” gondol, miből kaphatna 10 százalékos kedvezményt a szavazáson résztvevő állampolgár. Egy másik kérdésben azt javasolják, hogy a kerekesszékesek (vozíčkari) ingyen utazhassanak a tömegközlekedésben, de a szlovákiai előírások ilyen meghatározást nem ismernek.

Többször is lehet voksolni

Az OĽaNO a hétvégén elindította az internetes szavazást 11 kérdésről, de nem biztosította megfelelően, hogy mindenki csak egyszer szavazhasson. A regisztrációhoz egy e-mail cím vagy Facebook-profil kell, mellé pedig egy telefonszám, erre küldenek egy hatjegyű kódot, amivel be lehet jelentkezni a szavazásba. Valójában mindenki annyiszor szavazhat, ahány telefonszáma van, vagy ahány telefonszámot ellenőriz, új e-mail címet nem nehéz létrehozni. Vasárnap délutánig mintegy 34 ezer szavazat érkezett, a kérdések mindegyikében magasan az igenek vezetnek.

Ki lesz az OĽaNO kormányfőjelöltje?

Matovič nem árulta el azt sem, hogy ki lesz majd pártja miniszterelnökjelöltje, ha ők lesznek a leendő koalíció legerősebb pártja. „Megleptek a felmérések eredményei, ezzel a kérdéssel még nem foglalkoztunk” – magyarázta Matovič. Azt azonban elárulta, hogy mindenképpen ragaszkodnak majd a kormányfői poszthoz, ha a választások eredménye ezt mutatja. „Hagyomány, hogy a koalíció legerősebb pártja jelöli a miniszterelnököt, ha mi leszünk a legerősebb koalíciós párt, akkor mi jelöljük majd a kormányfőt” – jelentette ki Matovič.

(lpj)