Marion Cotillard tagadja, hogy része lenne Jolie és Pitt szakításában

Marion Cotillard visszautasította, hogy bármi köze lenne Angelina Jolie és Brad Pitt válásához. A francia színésznő egyúttal bejelentette, hogy gyermeket vár élettársától.

Marion Cotillard tagadja, hogy része lenne Jolie és Pitt szakításában
Fotó: SITA/AP

A 40 esztendős Cotillard az Instagramon tagadta szerdán a felröppent pletykákat arról, hogy romantikus kapcsolatba keveredett volna Pitt-tel, akivel együtt forgatta a közelmúltban az Allied című történelmi drámát.

Az Oscar-díjas színésznő (Piaf, Rozsda és csont) azzal magyarázta megszólalását az ügyben, hogy "ez a dolog olyanokat is érint, akiket szeretek". Hangsúlyozta, hogy évek óta él együtt társával, akitől fia született, és éppen most várják következő gyermeküket. "Ő a szerelmem, a legjobb barátom, és az egyetlen, akire szükségem van" - fogalmazott Guillaume Canet francia színészre utalva.

Sorait azzal zárta: reméli, hogy Angelinának és Bradnek, akiket nagyon tisztel, és akik most indulatokkal terhes időt élnek át, végül sikerül megnyugodnia.

A 41 éves Jolie hétfőn adta be a válókeresetet férje, hat gyermekük apja ellen kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva. A bulvársajtóban azóta számos találgatás merült fel a válás okáról, ezek között Cotillard neve is felröppent.

Jolie és Pitt tízévi együttélés után 2014-ben házasodott össze, a Brangelinaként emlegetett álompár házasságának felbomlása bejárta az egész világsajtót. A két sztár ugyanakkor magánélete tiszteletben tartását kérte a médiától.

(MTI)