Már az ókori rómaiak is hamisítottak!

2016. november 24. - 20:38 | Kultúra

Először láthatja a nagyközönség azokat az Északkelet-Angliában feltárt leleteket, amelyek tanúsága szerint már a kétezer évvel ezelőtti ókori Rómában is kerültek ki "hamisítványok" a kovácsok kezei közül.

A Cataractonium: Unearthing Life in a Roman Town (Cataractonium: egy római város életének feltárása) című kiállítás szombaton nyílik az északkelet-angliai Barnard-kastélyban lévő Bowes Múzeumban.

A jövő márciusig látható tárlaton szereplő tárgyakat egy hatvanfős régészcsoport tárta fel, amely csaknem három éven át végzett ásatási munkálatokat egy északkelet-angliai útépítésen.

A kiállított leletek egy részét kezdetben színaranynak gondolták a szakemberek, ám a tudományos vizsgálatokból kiderült, hogy - egyebek között - csupán sárgarézzel bevont sarkantyúval és bronzzal bevont melltűvel van dolguk. A szakértők úgy vélik, hogy a rómaiak szándékosan használtak fémötvözeteket, hogy aranyszerű tárgyakat hozzanak létre.

"Habár a tárgyak színaranynak tűnnek, nagyon meglepődtünk, amikor a röntgenvizsgálatból kiderült, hogy valójában két különféle fénylő rézötvözettel bevont réztárgyról van szó" - mondta Kamal Badreshany, a Durham Archaeomaterials Research Center munkatársa.

Mint hozzátette: "A kovácsok egyértelműen arra törekedtek, hogy aranyszerű tárgyakat hozzanak létre és a vizsgálatok szerint ezt két nagyon különböző recepttel sikerült elérniük, ami rendkívül magas szintű szakértelemről tanúskodik".

A régészek több mint 200 ezer történelem előtti és római kori leletet hoztak a felszínre, és több mint 86 ezer tonna üledékmintát vizsgáltak át.

A legutóbb felszínre hozott leletek között található egy igazi ritkaságnak számító faragott drágakő, amely Herkulest és az oroszlánt ábrázolja, pénzérmék és a színaranynak hitt római tárgyak.

(MTI/para)