Malek Andrea második házassága is zátonyra futott

A 49 éves énekesnő hét évet élt együtt kislánya édesapjával - írja a 24.hu.

A korábban egyszer már elvált, háromgyermekes színész-énekesnő a Ridikül című műsorban először mesélt arról, hogy hét év után vége a második házasságának is.

Mindig is nagyon fontos volt, nem volt kérdés, hogy a két fiúnak szüksége van az édesapjára mindennap, vagy amikor csak szeretnék egymást látni.A két fiú édesapjától elváltam, és most a kislányom édesapjától is elváltam. Elváltunk, és ez nem könnyíti meg a helyzetet.Kicsit olyan, mintha a Ne nevess korán! társasjátékot játszottuk volna, én pedig most megint visszakerülök a starthoz, és várom, hogy dobjak egy hatost, és kijöhessek megint a kis piros bábummal. De lehet, hogy egy másik színt kéne választani. Sőt azt hiszem, hogy ez a helyzet…”

– idézi Malek Andrea szavait a Bors, akik megkeresésére később csak annyit mondott az énekesnő, hogy már fél éve túl van a váláson, és nem szeretne róla többet mondani.

24.hu