Majka jövőre vissza akar vonulni egy időre

Majka a Kölcsey Tv-nek nyilatkozott ezzel kapcsolatban. Azt mondta 2018-ban történt vele nagyon jó dolog, de veszteség is érte őt. Ehhez még hozzátette azt is, hogy idén sem lesz sok ideje a pihenésre, azonban 2020-ban ki akar szállni egy kicsit a mókuskerékből - olvasható a hvg.hu-n.

Majka jövőre vissza akar vonulni egy időre
Fotó: Instagram

„Onnantól kezdve én valószínű, hogy nem vagy csak nagyon keveset akarok dolgozni egy-két évig. Vagy csakis olyan munkát vállalok, ami rólam szól. Most elmegyek kártyázni tanulni egy fiatal titánhoz, az internetes huszárhoz, akivel átnézettem a kártyatudásomat. Kicsit fel kell újítani, mert már régen csináltam ilyet. Próbálok ezen a területen is fejlődni, meg van egyéb más tervem is, amelyről még nem beszélhetek, de az biztos, hogy a televíziózás most háttérbe fog szorulni” – jelentette ki a magyar rapper.

Bors úgy értesült, hogy Majka a tengerentúlon kezdene új életet. Igaz, ezt a kijelentést egyelőre nem erősítette meg.

viahvg.hu